Kárpátalján és Horvátországban is keresztbe tesznek a magyaroknak.
A Magyarországgal szomszédos országok közül jónéhányban tapasztalhatóak kifejezetten magyarellenes fellépések, az Információs Hivatalnak ezek ellen is küzdenie kell – mondta a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtti éves meghallgatásán, kedden.
Lázár János az Információs Hivatal felügyeletét ellátó miniszterként kifejtette: Kárpátalján például az ottani kormány akadályozza, hogy Magyarország támogatást nyújtson az ott élő magyaroknak,
és a történelmi egyházak ellehetetlenítése folyik.
Az IH felügyeletét ellátó miniszter elmondta: a kormány támogatja a Kárpátalján élő magyar kisebbséget, célja megvédeni az ott élők érdekeit. A magyar hírszerzésnek és közigazgatásnak napi kihívás, hogy a kárpátaljai magyaroknak hátteret nyújtson, támogatást adjon, mert ezt a munkát Ukrajna gátolja, ami „diplomácia koccanásokhoz” vezet – közölte.
Romániában koncepcionális büntetőügyek indultak magyarok ellen, a kormányzat kifejezetten magyarellenes akciókat hajt végre „az igazságszolgáltatás és a transzparencia jelszavával és álszavával” – fogalmazott. Az igazságszolgáltatásban tapasztalható magyarellenes fellépés során
ami sérti a szabad vallásgyakorlás jogát is – tette hozzá. Megjegyezte: jelen pillanatban nem tudják megítélni, ezeknek az akcióknak van-e közük az Egyesült Államok és a román kormány közötti szoros együttműködéshez.
A miniszter példátlannak nevezte a horvát kormány akcióját a Mol-INA-üggyel kapcsolatban, amelynek az egész magyar gazdasági elit diszkreditálása, a Mol teljes vezérkarának büntetőeljárásokba bevonása a célja. Hozzátette: Horvátországban vannak olyan pártok, politikai erők, amelyek magyarellenes jelszavakkal kampányolnak.
A miniszter szerint
áll a hátterében annak, hogy nem készült el a román és a horvát gázvezeték Magyarország irányába.
Lázár János hangsúlyozta: Magyarország nem mondhat le a Kárpát-medencei magyarok érdekeinek folyamatos védelméről, és ebben nagy szerepe van az Információs Hivatalnak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.