// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

László Csaba került a Sepsi OSK kispadjára

// HIRDETÉS

A 55 éves, székelyudvarhelyi születésű tréner először kapott állást Romániában.

A képen balról jobbra: Hadnagy Attila klubigazgató, Diószegi László tulajdonos, László Csaba, Bokor János sportigazgató

Hiába a rájátszásba jutás, hiába az egyértelmű sikernek számító hatodik hely a román focibajnokságban, Eugen Neagoénak a rájátszásba már beletört a bicskája, és egy tízmeccses nyeretlenségi széria után még a szezon vége előtt megvált tőle a Sepsi OSK vezetése.

Az oltyán edző utódja egy igazi székely lett, a Bölöni László mellett az egyetlen erdélyi magyar futballszakember, aki mögött komoly nemzetközi karrier áll: 2004-ben a magyar, 2009-ben a skót bajnokságban választották meg a szezon edzőjének.

Az 1985 óta külföldön élő, német és magyar állampolgárságú László Csaba a német futballban tanulta a szakmát, igazán ismert akkor lett, amikor Lothar Matthäus szövetségi kapitány felkérte a magyar válogatott másodedzőjének. Azóta dolgozott a magyar, a skót, a belga és a szlovák élvonalban is, Ugandában és Litvániában pedig a válogatottat vezette. Utolsó csapata a skót Dundee United lett, amelyet éppen akkor vett át, amikor 2017 őszén először megkereste a Sepsi OSK tulajdonosa, Diószegi László, Másodjára már nem mondott nemet a székelyföldi ajánlatra, bár csupán egy szezonra írt alá a szentgyörgyi csapathoz.

László Csaba

Született: 1964. február 13., Székelyudvarhely

Csapatai jétékosként: Székelyudvarhelyi FC, SpVgg Oberaussen, TuS Grevenbroich, Ford Niehl Köln, Bayer Uerdingen, Budapesti Volán, Budapesti VSC.

Csapatai edzőként: BW Kerpen, TuS Grevenbroich, Ferencváros, magyar válogatott (másodedző), ugandai válogatott, Heart of Midlothian, Charleroi, litván válogatott, MTK, Dunaszerdahelyi AC 1904, Dundee United.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro