A járványmutatók növekednek, közben augusztus 1-jétől újabb lazítások jönnek.
Az utóbbi napok növekvő tendenciája figyelhető meg a szerdai járványjelentésben, mely szerint 159 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak az elmúlt 24 órában Romániában Ez önmagában nem tűnik soknak, viszont ha a két héttel ezelőtti adatokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy merre tartunk. A legtöbb új esetet Bukarest után Konstanca, Ilfov és Temes megyében vették nyilvántartásba.
Új információk érkezetek a delta vírusvariáns romániai jelenlétéről is: eddig összesen 127 esetről tudnak Bukarestben és az ország 14 megyéjében. Öt halálesetet hoztak összefüggésbe ezzel a típusú vírussal, egyik elhunyt sem volt beoltva. A közegészségügyi hatóság szerint továbbra sem beszélhetünk országos szintű közösségi terjedésről. A megbetegedések egyharmada között semmilyen járványtani kapcsolatot nem fedeztek fel, fele viszont 28 fertőzési gócban összpontosul Bukarestben és 8 megyében. A legtöbb beteget Bukarestben, illetve Argeș és Ilfov megyében diagnosztizálták.
A negyedik járványhullám küszöbén, augusztus elsejétől újabb lazításokkal készül a kormány. Azokon a településeken, ahol két ezrelék alatti a lakosságarányos fertőzési ráta (jelenleg minden település ebbe a kategóriába esik), 75 ezer fő részvételével lehet kulturális és szórakoztató rendezvényeket szervezni szabadtéren. Ez elsősorban a nagyszabású fesztiválokat érinti. Ezeken azok vehetnek részt, akiknek megkapták mindkét adag oltást, 72 óránál nem régebbi PCR tesztjük, illetve 24 óránál nem régebbi gyorstesztjük van, ugyanakkor azok, akik az elmúlt 180 napban átestek a fertőzésen.
Az esküvők, keresztelők, egyéb családi rendezvényeket szabadtéren 150 személlyel, beltéren 100 személlyel lehet tartani. Védettséggel viszont beltéren akár 400 személy is jelen lehet.
A szórakozóhelyek két ezrelék alatti településeken a kapacitás 100 százalékával működhetnek, viszont a klubokba csak a beoltottak mehetnek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.