// 2026. április 8., szerda // Dénes

Közösen használt autók a kolozsvári közlekedésben

// HIRDETÉS

Romániában elsőként Kolozsváron indulhat be a közautózás. „Bukarest nem elég civilizált ehhez” – mondja a vállalkozó.

Az olyan nagyvárosokban, mint például Kolozsvár, nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy nem egyszerű a közlekedés. Főleg, ha állandóan van egy olyan fontos útszakasz, melyet lezárnak, feltúrnak, bővítenek, stb. A tömegközlekedés lassú, a taxizás drága, a forgalmi dugók és az amúgy is drága parkolóhelyek hiánya miatt saját autóval furikázni sem kifizetődő. Marad a biciklizés vagy a gyaloglás. A mobilitási igények kielégítésére most

egy Romániában is teljesen újszerű közlekedési módot tesztelnek a kincses városban: ez a közautózás, avagy a car sharing.

A nyugati országokban már évek óta bejáratott ez a típusú közlekedési mód, mely egyszerre költséghatékony, környezetkímélő és gyors. Egy fiatal vállalkozó nyugati mintára szeretné meghonosítani Kolozsváron: az első ötven autó november elején már elérhető is lesz.

A koncepció lényege, hogy aki igénybe venne egy közautót, az egy alkalmazás segítségével jelezheti szándékát. Az alkalmazás pillanatokon belül megmondja, hol található a legközelebbi szabad autó. A használatba vétel is hasonlóképpen egyszerű: a kocsi ajtaja az applikáció segítségével automatikusan nyílik és zárul, a motor beindításához szükséges kulcsot egy speciális rekeszben helyezik el.

A Pony Car Sharing alapítója, Iulian Pădurariu azt ígérte,

az elektromos autók a város bármelyik pontjáról öt perc gyaloglásra elérhetőek lesznek.

A szolgáltatásra máris mintegy kétszázan regisztráltak. Az utazás költségét percekben mérik: egy perc körülbelül 1 lejbe kerül, de ez attól is függ, hogy a sofőr hogyan szeretne fizetni. Lehetőség lesz 60 napra érvényes 500 perces „előfizetéseket” is kötni.

Az ötletgazda szerint azért éri meg a saját autó használata helyett a közautókat választani, mert ezek után nem szükséges parkolódíjat, biztosítást fizetni, és tankolni sem kell. Ugyanakkor a karbantartás sem jelent többletköltséget. Elsősorban a rövid távokra ajánlják a közautók kölcsönzését.

Iulian Pădurariu elárulta: tárgyalnak a városvezetéssel, hogy az önkormányzat ingyenes parkolóhelyeket alakítson ki a városban, mivel

nekik is érdekük, hogy csökkenjen a belváros forgalma.

A vállalkozó egyébként eredetileg Bukarestben szerette volna Románia első ilyen rendszerét kialakítani, de úgy vélte: Kolozsvár egy modernebb város, ahol a lakók civilizáltabbak, mint a fővárosban, és nem tart attól, hogy kárt tesznek a vadi új, elektromos autókban.

Fotó: Facebook.com/Pony Car Sharing

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro