// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Közel félszáz ember halálán viccelődött a Dăncilă-kormány legempatikusabb minisztere

// HIRDETÉS

Van, ami ellen nem használ az oltás.

Ismét megnyilvánult a Dăncilă-kabinet nagyotmondó minisztere: Eugen Teodorovici ezúttal a közel félszáz halálos áldozatot követelő influenza kapcsán nyilatkozott bele az éterbe. Miközben a szakemberek arra intenek, hogy a fertőzésnek inkább kitett krónikus betegek, idősek, gyerekek oltassák be magukat az A-típusú influenzavírus ellen, a pénzügyminiszter kijelentette:

„Beoltott anyám születéskor vagy utána.”

„Nem tudom, hogyha még kell, tényleg nem tudom” – toldotta meg egy viccel az empatikusnak egyáltalán, de bölcsnek sem igen nevezhető hozzáállását a miniszter, amikor arról kérdezték, ha beadatta az influenza elleni vakcinát. És büszkén kijelentette, hogy évek óta nem volt beteg. Miközben az országban

kedden 48-ra nőtt az influenza halálos áldozatainak száma,

és az elmúlt két hétben jelentősen többen betegedtek meg. Kedden egy 39 éves Kolozs megyei nő halálát okozta az influenza, igaz, már a megbetegedése előtt egészségügyi problémái voltak és nem volt beoltva.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a halálos áldozatok közül

csupán négy személy nem szenvedett valamilyen betegségben,

mielőtt influenzás lett volna. És egyikük sem kapta meg előtte a védőoltást. Az egyik halálos áldozat egy 11 hónapos Temes megyei csecsemő volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.