// 2026. május 25., hétfő // Orbán

Kövesi: több mint százmillió eurós „hasznot” hajtott a DNA tavaly az államnak

// HIRDETÉS

A korrupcióellenes ügyészség vezetője az általa vezetett intézmény tavalyi eredményeit ismertette.

2017-ben több mint 200 millió euró értékben rendeltünk el vagyonzárat - közölte szerdán az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2017-es tevékenységi mérlegének bemutatásán Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze.

„Folyamatosan figyelünk arra, hogy megpróbáljuk megtéríteni a bűncselekménnyel okozott kárt. 2017-ben több mint 200 millió euró értékben rendeltünk el vagyonzárat" - mondta a korrupcióellenes főügyész.

Hozzátette: a tavaly hozott jogerős ítéletek nyomán az állam csaknem 160 millió eurót szerezhet vissza.

„A DNA-ügyekben tavaly hozott jogerős ítéletekben a bírák 159,9 millió euró értékben rendelték el anyagi javak elkobzását. Ennek az összegnek ténylegesen be kell folynia az állami költségvetésbe. Az adóhatóságok feladata, hogy mielőbb végrehajtsák az ítéleteket” - szögezte le a DNA főügyésze.

Kövesi azt is elmondta, hogy

2017-ben rekordszámú, több mint 3800 ügyet oldottak meg.

„2017-ben több mint 11 200 ügy várt kivizsgálásra. Annak ellenére, hogy csupán 100 ügyész dolgozhatott a bűnügyi eljárásokon, több mint 3800 ügyet oldottak meg, az intézmény létrehozása óta ez a legnagyobb szám. Ez az ügyészek, a rendőrök, a szakértők és a DNA jegyzői közös erőfeszítésének eredménye" - mondta Kövesi.

A főügyész hozzátette, a jelenleg rendelkezésre álló források nem engedik meg, hogy egyetlen év alatt minden ügyet le tudjanak zárni, sok esetben ugyanis igen összetett a bizonyítási folyamat.

„2017-ben több mint 23 100 személyt hallgattunk ki,

naponta átlagosan 85 személyt. 12 milliónál is több okiratot tanulmányoztunk át. Ezen dolgoztak idén a Országos Korrupcióellenes Ügyészség munkatársai. (...) Mindezen erőfeszítések ellenére körülbelül 6000 ügyet nem sikerült megoldanunk, szinte duplája ez a mennyiség annak, amit egy évben meg tudnak oldani az ügyészeink" - magyarázta Laura Codruţa Kövesi.

A főügyész leszögezte: a DNA ellenzi a korrupcióellenes törvények szigorának enyhítését. „Ellenezzük, hogy elvegyenek tőlünk olyan nyomozási eszközöket, amelyekkel a társadalomra veszélyes bűnügyeket deríthetünk fel" - szögezte le.

„Fontos, hogy az elemzés eredményeképpen olyan döntések szülessenek, amelyek visszaszorítják a korrupciót Romániában. A 2017-es egy nehéz esztendő volt, ami a korrupcióellenes harcot illeti. Folyamatosan támadták és kétségbe vonták magát a korrupcióellenes harc szükségességét is (...) Feltehetjük a kérdést: tisztábbak lettek intézményeink, elégséges az az erőfeszítés, amit az igazságszolgáltatás tesz, vagy más intézkedésekre is szükség van' - fogalmazott a tevékenység ismertetésekor a korrupcióellenes főügyész.

Ugyanakkor kijelentette:

a közbeszerzés bizonyos területein a korrupció általános jelenség.

Az eseményen felszólalt Klaus Iohannis államfő is, aki szerint a DNA tevékenységével bebizonyította, hogy számára a jogállamiság elvei nem üres szólamok.

Kijelentette: Romániának olyan törvényekre és közpolitikákra van szüksége, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek a korrupció megelőzésére, valamint az állampolgárok, különösen a fiatalok arra való nevelésére, hogy belássák: a korrupció minden formája káros.

Iohannis rámutatott, amióta létrejött az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, azaz az elmúlt 16 évben, jobban teljesít az ország a korrupció visszaszorítása terén, és ezt Románia nemzetközi partnerei is elismerik.

Az elnök hozzátette: a parlament által az elmúlt év során elfogadott számos törvénymódosítás bizonytalanságot váltott ki, és ez árt a román társadalomnak.

„Bízom benne, hogy az illetékes állami intézmények, valamint az ügyészek és bírák szakmai szervezetei az elkövetkezőkben is fellépnek majd, ha az igazságszolgáltatás függetlensége forog kockán" - mondta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba
Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté
Főtér

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro