A kisebbségi igények kielégítése erősebbé teszi az ország belső kohézióját.
A magyar kormány és a magyar törvényhozás szimpátiával tekint minden olyan államra, amely autonómiát biztosít a területén tömbben élő kisebbségnek, Moldovához ezért is viszonyul megkülönböztetett tisztelettel és figyelemmel - hangsúlyozta csütörtökön Kövér László a Moldova déli részén található Gagauz Autonóm Terület vezetőivel folytatott tárgyalásain.
Az MTI-nek küldött közlemény szerint a magyar Országgyűlés elnöke hivatalos moldovai látogatásának második napján találkozott Irina Vlah gagauziai kormányzóval és Dmitrii Constantinovval, a Gagauz Népgyűlés elnökével.
Az eszmecserén a házelnök szólt arról, hogy Magyarország kiváló viszonyt ápol a Moldovai Köztársasággal az EU keleti partnerségi programjának keretében, és a jövőben is kész minden tőle telhető segítséget megadni a kelet-európai országnak. Magyarország egy demokratikus, politikailag és gazdaságilag stabil Moldovában érdekelt, ahol az európai normák és a nemzeti kisebbségi jogok magas szinten érvényesülnek - hangsúlyozta Kövér László.
„Magyarország azért csatlakozott az Európai Unióhoz, mert azt gondoljuk, hogy az európai népek egységét minden eszközzel meg kell valósítanunk. Mindenkinek lehetőséget kell adni arra, hogy ha csatlakozni akar ehhez a társasághoz, akkor azt megtehesse. Aki pedig nem akar, azzal is a lehető legszélesebb együttműködést kell kialakítani" - magyarázta a házelnök.
Kövér László elmondta, gagauz földön a népek közötti együttműködés olyan formája ismerhető meg, amelyről példát lehet venni.
„Innen származik szimpátiánk azon országok irányába, amelyek megértik, hogy a kisebbségi igények kielégítése, az alkotmányosan biztosított területi autonómia hozzájárul egy ország belső kohéziójának megteremtéséhez" - mutatott rá.
„Vannak, akik azt a megoldást választják, hogy homogenizálják a társadalmukat. Ez lassan az Európai Unióban is egyfajta állásponttá alakul, és nemcsak a nemzeti kisebbségekkel szemben, de a nemzetállamokkal szemben is megfogalmazódik ez a fajta politika. Az én álláspontom az, hogy
- húzta alá Kövér László.
Az Országgyűlés elnöke elismerését fejezte ki Adrian Candu moldovai házelnöknek és Irina Vlah kormányzó asszonynak, hogy a Moldovai Köztársaság és a Gagauz Autonóm Terület között fennálló vitákat a több mint egy éve a moldovai és a gagauz törvényhozás között működő bizottság keretében készek a tárgyalóasztalnál rendezni. Ennek sikere egész Moldáviának a sikere - fogalmazott Kövér László.
Dmitrii Constantinov, a Gagauz Népgyűlés elnöke elmondta, hogy éppen 22 évvel ezelőtt fogadták el a Gagauzia területi autonómiájáról szóló törvényt, és továbbra is minden erejükkel igyekeznek elkerülni a konfliktusos helyzetek kialakulását, céljuk továbbra is az autonómia működésének feltételeit biztosító törvényes keretek betartása és azok további bővítése.
Irina Vlah
ami - mint megjegyezte - a nemzetközi közösség érdeklődését is felkeltette. Ennek példájaként említette a magyar Országgyűlés elnökének mostani útját, amely egyben az első európai uniós tagállam hivatalos házelnöki látogatását is jelenti.
Kövér László felkereste a gagauziai fővárosban található Comrati Egyetemet is, ahol a magyar állam anyagi támogatásával kialakított modern technikai és oktatási eszközökkel felszerelt magyar tanszoba segíti a Magyarország, a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő egyetemisták tanulását.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.