// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Kövér magyar összefogásra buzdított Sepsiszentgyörgyön

// HIRDETÉS

Az Országgyűlés elnöke szerint „luxus”, ha magyar magyarra ellenségként tekint.

Az erdélyi magyar pártok összefogását megtestesítő képviselő- és szenátorjelöltek támogatására buzdított Kövér László a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön.

Az Országgyűlés elnöke vasárnap délután egy sajtóbeszélgetésen, este pedig egy közéleti fórumon beszélt arról, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzet a belső ellentétek félretételét kívánja meg. Kövér László az esti fórumon elismerte: „nem nagyon keresték egymás társaságát" az RMDSZ politikusaival az elmúlt években. Hozzátette: éppen azért vállalta, hogy személyesen vesz részt a magyar összefogás listáját indító RMDSZ kampányában, hogy akik korábban az RMDSZ-szel kapcsolatos kételyeit osztották, azok most is megfontolják a szavait.

„Egy potenciálisan ellenségnek bélyegzett közösség számára luxus, hogy a közösség egyik csoportja potenciális ellenségnek tekintse a másik csoportját" - jelentette ki Kövér László, aki az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöki tisztségét is betölti. Úgy vélte: van esély arra, hogy az összefogás által az erdélyi magyarságnak erősebb, hatékonyabb képviselete legyen Bukarestben. „Ép elmével nem lehet más utat kínálni az erdélyi magyarságnak, mint az összefogás útját, különösen miután minden más utat kipróbált már" - jelentette ki Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke szerint az RMDSZ és az MPP összefogását az tette lehetővé, hogy az MPP korábban sem tört az RMDSZ leváltására, csupán pályakorrekcióra szerette volna késztetni a szövetséget. Méltányolta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) gesztusát, hogy nem indított jelölteket a választáson, és ezáltal nem rontja az induló magyar jelöltek esélyeit.

Reményét fejezte ki, hogy az összefogás a jövőben az EMNP-re és a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT) is kiterjed.

Kövér László elmondta, a kampányban való jelenléte azt is hivatott demonstrálni, hogy a Fidesz és a KDNP által fémjelzett magyar kormány soha nem fog lemondani az erdélyi magyarok támogatásáról, „nem fog az önök háta mögül kiállni".

A házelnök kérdésre válaszolva bírálta is az erdélyi magyar politikai elit tagjait, akik szerinte az elmúlt 25 évben ahelyett, hogy „értelmes, demokratikus konfliktusvállalásra felkészítették volna a közösséget, ahelyett, hogy azt mondták volna, álljatok mögénk",

inkább elaltatták a közösséget, azt ígérvén, hogy ők majd kialkudják a közösség jogait.

Úgy vélte, téved, aki azt gondolja, hogy konfliktus- és áldozatvállalás nélkül is el lehet érni valamit. Nyomatékosította: senki más nem fogja „kikaparni a gesztenyét" az erdélyi magyarságnak, ha a közösség maga nem lép fel érdekei érvényesítéséért.

A délutáni sajtóbeszélgetésen Kövér László beszélt arról is, hogy az erdélyi magyarság kilátásait Magyarország nemzetközi mozgástere és megítélése, a világpolitikai helyzet, de legfőképpen a közösség és érdekképviseletének állapota befolyásolja. A Magyarország tekintélyére vonatkozó kérdésre kijelentette: az országot korábban övező "jóindulat" akkor szűnt meg, amikor 2010-ben a kormány az országban működő multinacionális vállalatok érdekeit sértő döntésekkel akadályozta meg, hogy Magyarország is Görögország sorsára jusson.

A sepsiszentgyörgyi fórumon az RMDSZ helyi vezetői, képviselő-, és szenátorjelöltjei és az MPP jelöltjei is részt vettek.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: kilenc éve sokan úgy érezték, hogy az RMDSZ nem úgy képviseli az erdélyi magyarság ügyét, ahogy kellene. Voltak, akik más pártot hoztak létre, és voltak, akik belülről akarták megreformálni az RMDSZ-t.

„Most egy asztal mellett találtuk magunkat, és egy irányba tudjuk húzni a szekeret" - fogalmazott Antal Árpád.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.