// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Kovács Péter: az RMDSZ-nek jár a pénz, nem a magyar közösségnek

// HIRDETÉS

Marhaság, ha valaki (például Gazda Árpád) az ellenkezőjét állítja.

Nem a romániai magyar közösséget, hanem az RMDSZ-t illeti az a jelenleg mintegy 4 millió eurós éves támogatás, amit a román állam biztosít – vélekedik Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Az Átlátszó Erdély oknyomozó blog által készített interjúban Kovács azt mondja:

„A romániai magyarságnak járó támogatás az Gazda Árpádnak a marhasága. Ez az RMDSZ-nek járó támogatás. Törvény szerint. Ez az RMDSZ-nek járó támogatás”.

Ezt követően az ügyvezető elnöke még kétszer elismétli az interjúban, hogy az az állítás, miszerint a támogatás a magyar közösségnek jár, „Gazda Árpádnak a marhasága”.

Gazda Árpád újságíró a 2000-es évek elején-közepén a Krónika napilap hasábjain, oknyomozó írásokban foglalkozott az RMDSZ és a Communitas Alapítvány pénzosztási procedúráival.

Az Átlátszó Erdély felvetésére, miszerint a törvény értelmében az RMDSZ kapja és kezeli a romániai magyarságnak az állami költségvetésből kiutalt összegeket, Kovács Péter azt válaszolta:

„Ebben a támogatásban azok a kisebbségi szervezetek részesülnek, amelyeknek képviseletük van a Parlamentben. A kisebbségi pénz célja az identitást megőrző – ezen kisebbségi szervezetek által lebonyolított – programok támogatása, valamint az adott szervezetek működésének biztosítása. A kisebbségi támogatás „haszonélvezője” az RMDSZ, hiszen mint közösség nem lehet támogatásban részesülni (ki kapja, ki költhet, hogyan, mikor, kié a felelősség, stb.) a jogrend alapvető szabályai szerint. Tehát a pénz az RMDSZ-é mint a magyarságot a Parlamentben képviselő szervezeté, és az RMDSZ egyedüliként a kisebbségi szervezetek körében úgy döntött, hogy ebből nemcsak saját programjait és működését, hanem évente ezres nagyságrendben közösségi programokat is finanszíroz.”

Az interjúból az is kiderül, hogy a Communitas Alapítvány által évente lebonyolított nem nyilvános, meghívásos pályázati rendszerben elsősorban az RMDSZ-szel társult szervezetek vesznek részt. Ezeknek a szervezeteknek be kell építeniük saját alapszabályzatukba az RMDSZ-alapszabályzat néhány cikkelyét, amelynek értelmében a társult szervezetek tagjai nem indulhatnak az RMDSZ ellen a választásokon, nem buzdíthatnak az RMDSZ nem támogatására és nem támogathatnak ellenjelölteket.

Kovács Péter:

„Igen. A társult szervezeteink tagjaitól elvárjuk, hogy ne induljanak szembe az RMDSZ-szel. Így van.”

További részletek a teljes interjúban az Átlátszó Erdélyen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén
Székelyhon

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén

A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.

// még több főtér.ro