// 2026. február 26., csütörtök // Edina

Korrupcióval gyanúsítják a váradi görög katolikus püspököt

// HIRDETÉS

A belényesi polgármester korrupciós ügyében a szálak Virgil Berceahoz is elvezettek.

A korrupcióellenes ügyészség kedden közölte, hogy ebben az ügyben a Bihar megyei Belényes település felfüggesztett polgármestere ellen is vizsgálódnak, akárcsak a görög katolikus püspökség több tagja ellen. A vádhatóság szerint a polgármesteri hivatal többrendbeli hivatali mulasztást követett el azáltal, hogy jogtalanul adómentességet biztosított a püspökség birtokában lévő ingatlanokra, amelyekben kereskedelmi tevékenységet folytattak. Az adómentesség biztosítása révén a polgármesteri hivatalt 329 ezer lej kár érte, ami a vádirat szerint a püspökség jogtalan hasznának számít. A vádirat szerint az egyház birtokában 51 kereskedelmi helyiség volt.

A vádhatóság szerint a polgármester ezért a kedvezményért cserében egy ingatlant kapott bérbe az egyháztól 30 évre egy olyan cég révén, amely nem az ő nevén szerepelt, de valójában ő gyakorolta a tulajdonosi jogkört. A polgármester ezért működési engedélyt is kibocsátott egy halas üzletnek, amelyet a püspökség működtetett.

A püspökség a vádirat kézhez vétele után ígérte saját álláspontjának megfogalmazását. Annyit korábban közöltek, hogy az általuk lefolytatott vizsgálat szerint Ioan Manda belényesi esperes kötötte meg a 30 évre szóló bérleti szerződést a polgármester cégével, s ez a szerződés csak a bérlő számára volt előnyös. Később ezért az esperest leváltották. Az egyház szerint az ügy kivizsgálása az esperes feljelentése nyomán indult.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Kapunyitás az államosításnak? Rendkívül magas az erdők és legelők adója
Székelyhon

Kapunyitás az államosításnak? Rendkívül magas az erdők és legelők adója

Szorongató helyzettel kell szembenéznie Csákány Lászlónak, a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökének és még sok kollégájának: az évi költségvetést kell előterjesztenie a tagságnak, ami a kifizetendő adók miatt teljesen ellehetetlenült.

// még több főtér.ro