// 2026. április 8., szerda // Dénes

Körbepofozták egymást a főmuftik Victor Ponta pártocskájában a kormányiktatás után

// HIRDETÉS

Egy tipikus román politikai abszurd következik, melyben egymást árulózzák le a Pro Románia vezetői, akiket korábban árulás miatt tessékeltek ki a PSD-ből.

Áll a bál a Victor Ponta által alapított Pro Románia pártban, miután a pártelnök által meghirdetett bojkott ellenére az alakulat hét törvényhozója bizalmat szavazott a hétfőn beiktatott liberális kormánynak.

A parlament plénumának tegnapi ülése után Ponta be is jelentette a Facebook-oldalán – hol máshol? –, hogy a pártocskája megválik azoktól az „árulóktól”, akik akarata ellenére megszavazták az Orban-kormány beiktatását.

A legviccesebb a történetben viszont az, hogy

a Pro Románia alapszabályának 12. cikkelye szerint a pártból senkit nem lehet kirúgni,

a párttagságot csak akkor veszítheti el valaki, ha lemond róla, vagy ha jogerősen elítélik.

És találják ki, ez a kis paragrafus kinek a javaslatára került bele a statútumba? Jól tippeltek: ezt bizony épp a mindenhatót játszó pártelnök kezdeményezésére írták bele az alapszabályba, Ponta így akarta elérni, hogy nehogy véletlenül ki tudják rúgni, mint a PSD-ből 2017-ben.

A párt EP-képviselője, Mihai „Akasztós” Tudose - aki arra buzdította párttársait, hogy szavazzák meg a kormányt - már be is jelentette, ő bizony

nem távozik a pártból, „inkább menjen Victor”.

Régi ismerősünk már két Facebook-bejegyzésben is feltörölte a földet a pártelnökkel, mi több, időközben több területi Pro Romániás is bejelentette, hogy elege van Ponta önkényeskedéseiből és távozni akar.

Vajon befuccsol Victor Ponta nagy terve, szétesik a régi PSD-sekből összetákolt pártja, melynek élén az ex-miniszterelnök arról álmodozik, hogy ismét ő fújja majd a passzátszelet a baloldalon? Meglátjuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro