Nem ijednek meg a vásárhelyi civilek a rendőrfőnök fenyegetőzéseitől: gerillaakciókkal adnak új lendületet kétnyelvű utcanévtáblákért folyó küzdelemnek.
Az eddigieknél konfrontatívabb, névtelen gerillaakciókra készül a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblákért küzdő csoport. Erről a csoport szóvivője, Barabás Miklós számolt be szerdán egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón. Barabás Miklós a sajtótájékoztató után a magyar közmédiának elmondta,
Hozzátette, ő április 20. óta nem vesz részt az akciókban, csupán ezek kommunikálásával foglalkozik majd. Az anonimitás „lehetővé teszi majd a keményebb, konfrontatívabb, a hatóságok visszaéléseit leleplező, érdekérvényesítő eszközök használatát, s ezeket a nagyon közeli jövőben el is kezdjük alkalmazni” – áll a sajtótájékoztatóról kiadott közleményben. Így elkerülik azt is, hogy a civil csoport kapacitását, a folyamatos rendőrségi zaklatás és a
„Eszközeink jellege nem zárja ki majd akcióink etikusságát, hiszen a célunk nemes és jogos: kétnyelvű utcanévtáblákat szeretnénk Marosvásárhelyen, abban a városban, ahol a legnagyobb romániai magyar közösség él” – teszik hozzá. Barabás leszögezte: nem hátrálnak meg, és akcióik a törvényesség jegyében zajlanak majd. Ugyanakkor azt is kifejtette, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű akciócsoport
Barabás határozottan visszautasította Valentin Bretfelean egy nappal korábban elhangzott vádjait, miszerint a kétnyelvű táblák szerelésével a civilek etnikai konfliktust próbálnak gerjeszteni.
Fotó: Székelyhon.ro
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.