// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Kolozsvári Magyar Napok: falakat bont, hidakat épít

// HIRDETÉS

Indul a visszaszámlálás: hétvégén kezdődik a kolozsvári magyarság legnagyobb rendezvénysorozata.

A „tiszteletbeli erdélyivé” honosodott magyarországi költő, Szálinger Balázs fogalmazott úgy egy interjúban, hogy Kolozsvár fővárostudatú nagyváros. Ez jár az eszemben a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek utolsó, esemény előtti sajtótájékoztatóján – ha valami, hát az Óperrrencián innen és túl mottóval megrendezett ötödik KMN példázza ezt leginkább.

Gergely Balázs főszervező arra a dilemmára ad egyenes választ, miszerint lehet-e überelni a tavalyi rendezvényt: nem lehet, István, a királyból csak egy van, mégis igyekeztek legalább ugyanolyan színvonalú felhozatallal előrukkolni idén is. A KMN azzal a céllal indult, hogy a szétesőfélben levő kolozsvári magyar közösségnek

keretet biztosítson a közös ünneplésre,

és ezt a célkitűzést – a lehetőségekhez mérten – sikerült teljesítenie. Felmérések szerint ugyanis a kolozsvári magyarok mintegy 90 százaléka hallott a Magyar Napokról, több mint 60 százaléka pedig részt is vesz/vett a rendezvényen. Évről évre egyre többen jönnek haza a városból eltávozottak közül, sőt még érettségi találkozókat is időzítenek a Magyar Napokra.

Aminek külön örülnek, hogy a Magyar Napokat a kolozsvári román közösség és a román sajtó is szereti. Az idén egyébként az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektetnek a román nyelvű kommunikációra – ennek felelőse Dora Mircea-Radu –, a program minden eleme elérhető románul is, sőt román díszvendége is lesz a rendezvénysorozatnak, a „multifunkcionális” Mircea Dinescu személyében.

A KMN költségvetésének 25 százalékát idén már hazai közpénz teszi ki: bár még túlsúlyban vannak a magyarországi források, de a kolozsvári polgármesteri hivatal, a Kolozs megyei tanács, a kultuszminisztérium egyre nagyobb szerepet vállal a fesztivál finanszírozásában, és a kolozsvári magyar vállalkozók is soha nem látott mértékben sorakoztak fel a rendezvény mellett.

Ha már a pénzügyeknél tartunk: Horváth Anna alpolgármester elmondja, a Magyar Napokra szánt önkormányzati keret idén megnégyszereződött a kezdeti támogatáshoz képest (130 ezer lejjel támogatják), és bekerült a 

kiemelt fontosságú projektek sorába. 

A városházán belül is egyfajta referenciapont lett, mert – a „hivatalos” városnapoktól eltérően – sok kategóriát szólít meg, és egyre inkább kezd részévé válni az erdélyi családok nyári programjának. Horváth Anna szerint a KMN falakat bont és hidakat épít a kolozsvári románok és magyarok között, és erre csak egyetértőleg bólogathatunk.

Szabó Lilla programigazgatótól megtudhatjuk, hogy közel 500 programpontnál járnak, ez részben az újonnan csatlakozott partnerszervezeteknek is köszönhető. Nemcsak új partnerek, hanem új helyszínek is lesznek: ilyen a Sétatér, a Sapientia EMTE székhelye, a Néprajzi Múzeum, a Történelmi Múzeum, a BBTE, a Diákművelődési Ház vagy az Egyetemiek Háza.  A régi és új programokat felsorolni is alig győzzük: színházi miniévad, performansz-fesztivál, társastánc-bemutató, Szent István-napi felvonulás, kiállításmegnyitók, lovasnap, klasszikus zenei előadások, sportesemények, gyerekprogramok, no és persze a koncertek – a részletes program letölthető a Kolozsvári Magyar Napok honlapjáról (www.magyarnapok.ro).

Sánta Levente fesztiváligazgató számokkal kezdi: az idei rendezvénynek 101 támogatója van, 200 önkéntes dolgozik, több mint 30 nagy- és kisszínpadi előadásra, koncertre számíthatunk. A nagyszínpad programja így néz ki:

Vasárnap, augusztus 17., nyitógála: Zsuráfszky Zoltán által rendezett Székely Dózsa György című táncjáték ;

Hétfő, augusztus 18.: mintegy négyórás rockmaraton Kalapáccsal, a Dinamittal, Takáts Tamással, Varga Miklóssal és másokkal;

Kedd, augusztus 19.: Tamás Gábor-koncert;

Szerda, augusztus 20.: Szent István-napi néptánctalálkozó gálaelőadása;

Csütörtök, augusztus 21.: Kiscsillag és Quimby;

Péntek, augusztus 22.: az MR Szimfonik Live produkciója, Péterfy Borival, a PASO-val, az Irie Maffiával, a Heaven Street Sevennel;

Szombat, augusztus 23.: Illés-emlékkoncert, a Szörényi testvérekkel és Bródy Jánossal, valamint meghívottaikkal;

Vasárnap, augusztus 24.: az Experidance Ezeregyév című látvány- és táncszínházi produkciója.

Szerdán nyit a Farkas utcai kisszínpad, itt többek közt Palya Bea, a 100 Folk Celsius vagy a Longerstep koncertjére csápolhatunk. Aki afterpartizni szeretne, az pedig menjen a Bulgakovba vagy a New York kávéházba.

És lesz egy meglepetés is: a Fogoly utcában (a várfal alatt) középkori kavalkádot rendeznek, az utca elején pedig felépítenek egy nyolc méter magas, masszív, fából készült tornyot raklapokból, amely Kolozsvár régi címerét ábrázolja majd.

Ami fontos, hogy idén magánszemélyek is támogathatják a fesztivált, SMS-játék formájában: aki a 8842-es számra küld üzenetet KMN tartalommal, 2 euróval támogatja a rendezvényt. A szám augusztus elejétől él. Tehát: üzenj, magyar!

Fotók: Bethlendi Tamás

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.