Ismét lezárják a Kincses Város főterének nyugati részét. És ismét feldübörög a rockzene. A fiatal ortodoxok meg csápolnak. Persze nem csak ők.
A helyzet az, adja hírül a ziardecluj.ro hírportál, hogy a Fiatal Ortodoxok Egyesülete szervezett egy nagy dzsemborit, melynek alkalmából 17 ország ortodox ifjait várják Kolozsvárra szeptember negyedike és hetedike között, összesen 5 500 lelket szerte a világból. Ugye, Kolozsvár idén Európa Ifjúsági Fővárosa. És ez így szép is, meg jó is. Amúgy nemrég volt a fiatal katolikusok találkozója, szintén Kolozsváron, szintén ifjúsági fővárosi alapon.
A fiatal ortodoxokat szépen fogadja a város, ahogy kell: a különböző egyetemek bentlakásaiban kapnak szállást, igazán olcsón, potom 10 lejért/nap/fő. Lesznek mindenféle kulturális rendezvények is, szintén ahogy kell. És természetesen lesz mise, nem is akármilyen: a vasárnapi rítust maga Dániel pátriárka fogja levezényelni, a Hunyadi téren. Bocsánat, Avram Iancu téren.
A szervező egyesület munkáját megkönnyítendő, a városi tanács 500 000 ezer lejjel támogatta a fiatal ortodoxokat, a megyei tanács meg 80 000 lejjel. Mit mondjunk, szép summa. A fiatal katolikusok találkozójára vonatkozóan nem találtunk hasonló adatokat. Nem állítjuk, hogy nem léteznek, csak azt, hogy nem akadtunk a nyomukra. Persze felmerül bennünk a költői kérdés: miért épp az ország legesleggazdagabb, pénztől roskadozó egyházát kell támogatni ilyen nagylelkűen, vagyis az idei TIFF helyi támogatását (egymillió lej) kitevő összeg felével? Nyilván nem szeretnénk összemérni a körtét az almával, de valahogy mégis úgy tűnik, a TIFF nagyobbat szól, mint ez a valóban dicséretes ortodox ifjúsági találkozó, Dániel őszentségével egyetemben. És a lehetséges választ is meg tudjuk tippelni: egy igazi demokráciában a gazdagnak éppolyan joga van közpénzekből részesülni, mint a szegénynek. Olyan ez, mint az isteni szeretet. Abból is bárki részesülhet, mindentől függetlenül. Na.
A vallásos jellegű nagyesemények az Avram Iancu téren zajlanak, mint mondottuk. Szórakozni viszont ezúttal is mindenki átvonul Kolozsvár főterére. A ziuadecluj.ro portál szerint már tegnap este tizenegy órától lezárták a Főtér nyugati oldalát, ahol, ugye, a színpadok szoktak állni. És fellép a Holograf (ki tudja, mikor lépett fel a Főtéren utoljára?), meg Ducu Bertzi. Áldja meg őket a Jóisten!
Szóval ismét állni fog a bál a Kincses Város főterén! Csak ezúttal másként hányják közben a keresztet.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.