// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
RMDSZ

Kolozsvár: belvárosi műemléket újít fel az önkormányzat

A Szentegyház utca 3. szám alatti impozáns épület felújítására 2 millió eurót költ a városvezetés.

Felújítja az önkormányzat a Szentegyház utca 3. szám alatti ingatlant. Az emeleten több szociális lakást is tartalmazó, leromlott állapotban levő ingatlan átfogó felújítása közel 2 millió euróba kerül, az összeget az önkormányzat saját forrásokból teremti elő – tájékoztat Oláh Emese alpolgármester.

A 1902-ben épült kétemeletes, közel kétezer négyzetméter hasznos területű ingatlan felújítását 18 hónapon belül el kell végeznie az építőcégnek. „A rehabilitálás során kiemelt figyelmet szentelünk az esztétikai szempontoknak, például a felújításon már átesett, a római katolikus egyház tulajdonában levő szemközti ikerépület színvilágával megegyező színeket használ fel a kivitelező a homlokzat felújítása során” - mondta Oláh Emese alpolgármester. Szerinte fontos, hogy az épület felújításakor a kivitelező lehetőség szerint az eredeti elemekből dolgozik, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az eredetivel minőségben, anyagban, formában és színben megegyező új elemekkel pótolja a hiányzó részeket.

A belső terek öntött mozaikpadlózatát kőlapokkal helyettesítik, a befalazott ablakokat és pinceablakokat helyreállítják, természetes anyagokkal helyettesítik a burkolatokat – összességében a mai igények figyelembe vételével, de az épület hajdani kinézetének megfelelően zajlik a restaurálás. A felújítást követően a földszinten egy művészeti kiállítóteret létesít az önkormányzat.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro