Ezrével kell érvényteleníteni az egészségügyi kártyákat, mert a kedvezményezettek vallási okokból nem kérnek belőle.
A kormány által a napokban nyilvánosságra hozott, a költségvetési hiány csökkentését célzó megszorító intézkedéscsomag tervezete szemmel láthatóan nemcsak a polgárok körében keltett visszatetszést, de a torszülött kormánykoalíció másik tagja, a PNL is húzza az orrát. Nem teszik neki, hogy a PSD a „liberális elveket” (olyan cukik, amikor elveket emlegetnek a fehérgalléros b… politikusaink) figyelmen kívül hagyva számos területen adóemelést tervez, ezzel pedig az amúgy is keményen dolgozó, és tisztességesen adózó polgárok, vállalatok helyzetét súlyosbítaná tovább a válságban. Marcel Ciolacu erre a duzzogásra reagálva hétfő este azzal fenyegette meg a koalíciós partnereit, hogy lemond a kormány éléről, ha a PNL nem támogatja a javaslataikat. Azóta több PNL-s nagykutya is kifejtette abbeli nézeteit, hogy a liberálisoknak ki kellene szállni a kormányzásból, amennyiben az ő elveik ellen való intézkedéscsomagot tovább erőltetik a szocdemek. Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Cosmin Tabără, Temesvár PNL-s alpolgármestere és Florin Roman, a PNL alelnöke is a koalícióból való kilépést szorgalmazza, így az újabb kormányválság máris itt van a nyakunkon.
Nyolc hosszú év után végre kiszabadult, és már haza is érkezett Iulian Gherguţ, az a román férfi, akit még 2015-ben raboltak el az al-Káida radikális iszlamista terrorszervezethez köthető csoportok Burkina Fasóban. A nyugat-afrikai országban Gherguţ biztonsági őrként dolgozott egy magánbányában, a terroristák pedig francia, svájci kolumbiai és dél-afrikai állampolgárokkal együtt rabolták el és tartották fogva évekig. A román külügy szerint Gherguţ kiszabadulása az ügyben létrehozott intézményközi válságstábnak köszönhető, de köszönetet mondtak a külföldi partnereknek, elsősorban a marokkói hatóságoknak is a segítségért.
2023-ig csak Buzău megyében több mint 1600 egészségügyi kártyát kellett érvényteleníteni, mert a kedvezményezettek nem kérnek belőle. A zömük vallási, illetve lelkiismereti okokra hivatkozva utasítja vissza a kártyát, helyette inkább egy egyszerű igazolást kérnek, amely hozzáférést biztosít számukra az egészségügyi rendszer szolgáltatásaihoz. Hogy miért áll ellentétben az újfajta egészségügyi kártya és a vallásos meggyőződés? Nos, azt nem tudjuk, azt viszont érdemes feleleveníteni, hogy a „csipes” vagy más néven e-személyik bevezetésének híre is kisebbfajta közfelháborodást eredményezett. Sokan összeesküvés-elméletekkel magyarázták ennek szükségességét, arra gyanakodva, hogy ezek a rólunk mindent tudó személyik teljesen kiszolgáltatják a polgárokat a hatalom minden kényének-kedvének. De természetesen akkor sem maradt el az ezoterikus megközelítés sem: egyesek azzal álltak elő, hogy az újfajta személyiben a keresztnevet szerintük a 666-os számmal jelölik, ami, ha nem tudná, a Fenevad kedvenc száma.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.