A helyi gyerekközpontba járt be nyalakodni.
Lelőtték szerda este azt a bakmedvét, amely nemrég betört a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői gyerekotthonába – újságolta Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke Facebook-oldalán.
A medve néhány héttel ezelőtt öt ajtót tört be, hogy hozzájusson a Böjte Csaba által vezetett alapítvány gyerekközpontjának hűtőládáihoz, amelyekből többek között fagylaltot zsákmányolt.
Rafain Zoltán, a helyi Szent Anna vadásztársulat elnöke az MTI-nek azt mondta: az 5-6 éves, mintegy 300 kilogrammos hím medve mozgását és az általa bejárt útvonalakat közel egy héten át figyelték és szerda este mintegy 300 méterre a fürdőváros határától sikerült lelőni.
A vadásztársulat elnöke megjegyezte, az elkövetkező napokban remélhetőleg a másik magányos medvét is sikerül lelőni, amelynek a kilövéséhez hozzájárult a Környezetvédelmi Minisztérium. Ez az állat tusnádfürdői gazdaságokba tört be, háziállatokat, kutyákat pusztított el.
Rafain Zoltán kijelentette: továbbra sem tekintik feladatuknak annak a négy anyamedvének és kilenc bocsnak az áttelepítését, amelyhez a környezetvédelmi tárca szintén hozzájárult. Arra a felvetésre, hogy a miniszter bírságot helyezett kilátásba az áttelepítési utasítások végrehajtását elmulasztó vadásztársaságoknak, Rafain kijelentette: semmilyen törvény nem írja elő számukra, hogy áttelepítésekkel foglalkozzanak. Azt is hozzátette, ehhez altatólövedékes fegyverük és ketrecük sincsen, de nem is értenek ehhez. Azt is megjegyezte: egyelőre senki nem vállalkozott a tusnádfürdői bocsos anyamedvék elszállítására, de a befogadásukra sem, pedig a minisztérium valamennyi EU-tagállamnak felajánlotta a medvefölösleget.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.