// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kilencedikként Lettországot is kipipálta a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezése

// HIRDETÉS

Ezzel le is zárult az aláírásgyűjtési kampány, kezdődik a szignók számlálása és hitelesítése.

Kezdjük egy jó hírrel a vasárnap reggelt: összegyűlt a hatezer aláírás Lettországban, ami azt jelenti, hogy a kilencedik országban sikerült teljesíteni az alsó küszöböt a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT), illetve a Pesty László vezette kampánycsapatnak.

A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezéshez egymillió aláírást kellett összegyűjteni, ezt tavaly májusban teljesítette az SZNT. Az igazi kihívás az volt, hogy a szignóknak legalább hét tagállamból kellett érkezniük, ehhez pedig egy erős európai mozgalom megalapozására volt szükség. A leghamarabb Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Litvániában, Horvátországban és Svédországban gyűltek össze az aláírások, majd Spanyolország és Szlovénia következett.

Szombat délután Lettországban is átlépték az alsó küszöböt, aminek a teljesítéséért az SZNT köszönetet mondott a Lettországi Orosz Uniónak, és két társelnökének, Tatjana Ždanoka és Miroslav Mitrofanov EP képviselőknek.

Az SZNT közleménye szerint a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés tartalma, üzenete eljutott az érintett régiókba, bár a szervezőknek sok félreértést kellett tisztázniuk. „El kellett magyaráznunk a kezdeményezés valódi célkitűzését, amelyre alapozni lehet egy sikeres európai mozgalmat, és cáfolnunk kellett – gyakran jó szándékú – de egészen eredeti, a polgári kezdeményezéstől idegen értelmezéseket”, fogalmazott Izsák Balázs SZNT-elnök.

Az Írdalá.hu csapata korábban közölte: a február 7-én záruló aláírásgyűjtés után megszámolják és hitelesítik az aláírásokat.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. Az SZNT kezdeményezése elsősorban a nemzeti régiók védelméről szól, célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől.

Nem túl biztató, hogy az Európai Bizottság január közepén már lesepert az asztaláról egy hasonló polgári kezdeményezést, a FUEN Minority SafePackjét, figyelmen kívül hagyva 1.123.422 polgár óhaját egy kisebbségvédelmi jogalkotási folyamat megkezdésére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro