// 2026. április 7., kedd // Herman

Kilenc román állampolgár halt meg egy magyarországi karambolban

// HIRDETÉS

A kisbusz, melyben utaztak, Szlovéniából tartott Maros megye felé. A vétkes sofőr Facebookozott vezetés közben.

Egy sóderszállító teherautó és egy kisbusz összeütközött kedd délután, 16 óra 25 perc körül a magyarországi 4-es főút 58. kilométerénél, Ceglédbercelnél. A police.hu közlése szerint a balesetben a kisbuszban ülők közül többen életüket vesztették, a teherautó sofőrje megsérült.

Az Adevărul úgy tudja, hogy hét román állampolgár vesztette életét a kisbuszban, melynek sofőrje elvesztette uralmát a gépjármű fölött, miközben előzés szándékával áttért az ellenkező sávba, így ütközött a teherautóval. A kisbusz utasai Szlovéniából tartottak a Maros megyei Désfalvára. Az MTI kilenc halottról számolt be.

A magyar portálok szerint Maros megyei rendszámtáblával rendelkező jármű annyira összepréselődött, hogy a kiérkező tűzoltók csak a kisbusz hátulján keresztül tudták megbontani feszítővágókkal a jármű karosszériáját, hogy ki tudják emelni az utasokat. A balesetben hét férfi és két nő vesztette életét, az áldozatok személyazonosítása – román társhatóságok bevonásával – folyamatban van.

A román külügy tájékoztatott: a helyszínre érkeztek a budapesti román nagykövetség munkatársai, hogy mihamarabb azonosítsák az elhunytakat.

Az Adevărul egy videót is közzé tett, mely azt bizonyítja, hogy a vétkes sofőr élő adásban volt a Facebookon, amikor a tragédia bekövetkezett. Csak az kattintson a linkre, aki nem túl érzékeny. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

// még több főtér.ro