A katalánok bekeményítettek, ki tudja, mi lesz ebből.
Megszavazták a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában.
A titkos szavazáson az indítványt 70 képviselő támogatta igen szavazattal, 10-en voksoltak ellene, ketten pedig üres papírt dobtak a szavazóurnába.
Mégpedig azért, mivel a spanyol alkotmánybíróság minden bizonnyal illegálisnak minősíti majd a katalán parlament pénteki határozatát, ahogy a népszavazás eredményével is tette. Másrészt a független Katalóniát nagyon kevés ország ismerné el.
Az ellenzéki Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC) és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) képviselői a szavazás előtt elhagyták az üléstermet, utóbbiak előtte padjaikat spanyol és katalán zászlókkal terítették le.
A voksolás előtt Carme Forcadell házelnök felolvasta a javaslatot, amelyet a kormányzó Junts lep Sí (Együtt az Igenért) pártszövetség és Népi Egység (CUP) párt politikusai nyújtottak be, és amelyről nem tartott vitát a parlament.
Ebben az szerepel, hogy a törvényhozás kinyilvánítja, hogy „a Katalán Köztársaság független, szuverén, demokratikus, szociális jogállam”. Tartalma nagyrészt megegyezik azzal a függetlenségi nyilatkozattal, amelyet október 10-én szakadár katalán képviselők már aláírtak a parlamentben, de végrehajtását a katalán elnök felfüggesztette, és párbeszédre szólította fel Madridot.
A döntést hatalmas üdvrivalgással fogadta a barcelonai parlament épületének közelében, az utcán összegyűlt többezres tömeg, amely kivetítőkön követte az ülésteremben zajló eseményeket.
Nem sokkal ezután a spanyol szenátus megszavazta azt a intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva
A spanyol kormány előterjesztését a jelenlévő 262 szenátusi képviselőből 214-en támogatták, 47-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott a voksolásnál.
Az intézkedések az elfogadást követően akkor lépnek életbe, ha megjelennek a hivatalos állami közlönyben.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök bejelentette: a kormány feloszlatja a Carles Puigdemon által vezetett katalán kormányt és előrehozott választásokat ír ki. A kormány intézkedett, hogy átvegye a régió közvetlen ellenőrzését – mondta.
A spanyol alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazása azt jelenti, hogy a spanyol kormány „minden szükséges lépést” megtehet annak érdekében, hogy közbelépjen egy régióban válság esetén. Lehetővé teszi, hogy a madridi vezetés leváltsa a katalán vezetőket és ellenőrzése alá vonja a régió pénzügyeit, a rendőrséget és a közszogálati médiát.
Rajoy a szenátus ülésének kezdetén hangsúlyozta: a 155-ös cikkelyt most először készülnek alkalmazni és ez rendkívüli dolog, ám a kialakult helyzet is az.
Katalóniában figyelmen kívül hagyták, megsértették a törvényeket, és ezt el is ismerték. Elfogadtak egy „új törvényességet” anélkül, hogy azt megtehették volna. Antidemokratikus, az európai demokratikus értékekkel ellentétes intézkedések sorát hozták - sorolta a kormányfő, hogy mi indokolja kabinetje lépéseit.
„Mindennek vannak következményei” - jegyezte meg.
Nincs újabb hozzáfűznivalója az Európai Bizottságnak a katalóniai helyzethez - közölte a brüsszeli testület illetékes szóvivője pénteken, röviddel azután, hogy a barcelonai parlament függetlenségi pártjai megszavazták az önálló „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot.
„Semmit nem tudunk hozzátenni ahhoz, amit a bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján elmondtunk” - mondta Mina Andreeva.
Az Európai Bizottság a válság kirobbanása óta többször is felszólított az alkotmányos rend tiszteletben tartására, valamint a helyzet tárgyalásos rendezésére, és párbeszédet sürgetett a spanyol kormányzat és a katalán hatóságok között. A pénteki sajtóértekezleten a szóvivő megismételte: az Európai Unió szerint jogszerűtlen volt a függetlenségi referendum, a kérdés pedig Spanyolország belügye.
Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke korábban kijelentette, Katalónia függetlenné válása dominóhatást válthatna ki, és megnehezítené a kormányzást Európában, ezért nem szeretné, ha a régió elszakadna Spanyolországtól.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke péntek délután leszögezte: semmi nem változik az Európai Unió számára, továbbra is Spanyolországot tartja az egyetlen tárgyalópartnerének. Tusk emellett felszólította a spanyol kormányt, hogy részesítse előnyben az „érvek erejét” az „erő érvével” szemben.
A washingtoni külügyminisztérium állásfoglalásában hangsúlyozta: az amerikai kormányzat szerint Katalónia Spanyolország szerves része, és az Egyesült Államok támogatja a spanyol kormány alkotmányos erőfeszítéseit egy erős és egységes Spanyolország megőrzésére.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két RMDSZ-es képviselő is van a hallgatag politikusok között. Hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb energetikai komplexumát. Nemi erőszakot próbált elkövetni egy diák ellen egy rendőriskolai alkalmazott.

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.