Aki azt állítja, hogy nincs gyógyszerhiány jelenleg Romániában, az egyszerűen hazudik. Ezt a 24 készítményt hiába keresnénk a patikákban.
Hosszú évek óta téma, hogy időnként – kisebb-nagyobb megszakításokkal, de gyakorlatilag folyamatosan – eltűnnek a gyógyszertárakból a krónikus betegek számára létfontosságú gyógyszerek. Az egyik legismertebb ilyen gyógyszer a pajzsmirigy-betegek által rendszeresen szedett Euthyrox, mely gyakran számít hiánycikknek. Oda jutottunk, hogy az egyes gyógyszertárak külön nyilvántartást vezetnek a pirulát kereső vásárlókról, s igény szerint telefonon értesítik őket, ha kapnak a tablettából.
A jelenséget csak fokozta, hogy a koronavírus-járvány kirobbanása óta az emberek elkezdtek gyógyszereket felhalmozni, így
A krónikus betegeket tömörítő országos szervezet képviselői ismételten kifakadtak: 24 olyan gyógyszerről tudnak, mely jelenleg nem kapható az országban, vagy legalábbis nem minden megyében található meg. Az orvosok, a gyógyszertárak és a páciensek az egészségügyi minisztérium honlapján is jelezhetik, ha egy gyógyszerrel gond van, de a betegek országos szervezetei is nyilvántartást vezetnek az aktuálisan problémás szerekről.
Nyílt levelükben a krónikus betegek képviselői azt írják, hogy a más európai országokban fellelhető gyógyszerállomány felét hiába keressük Romániában, ezért a páciensek arra kényszerülnek, hogy zacskószámra hozzák be külföldről a készítményeket. A baj az, hogy rendkívül költséges művelet, mivel
Bármit is állít az egészségügyi minisztérium, egyre több készítmény tűnik el a gyógyszerpiacról, aminek több oka is van. Azon túlmenően, hogy Románia fordít a legkevesebbet az egészségügyre, és szükség van a rendszer teljes átalakítására, a gyógyszerhiányban szerepet játszik az úgynevezett clawback-adó megemelése, ami a legkisebb ár politikájával együtt tarthatatlan helyzetet idéz elő, főleg a generikus orvosságok esetében.
A krónikus betegek képviselői újfent felajánlották az egészségügyi minisztérium döntéshozóinak, hogy ötleteikkel segítenének a megoldás megtalálásában, ehhez azonban először meg kellene őket hallgatni.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.