// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Kiengedik a szamosújvári börtönből a volt ifjúsági minisztert

// HIRDETÉS

„Rettenetesen nehéz volt, de helytálltam” – mondta Monica Iacob Ridzi, aki nem tervezi, hogy visszatér a politikába.

Feltételesen szabadlábra helyezik Monica Iacob Ridzi volt ifjúsági és sportminisztert – döntött a Kolozs megyei törvényszék, és ezzel megerősítette a szamosújvári bíróság döntését, így a hivatali visszaélésért öt év szabadságvesztésre ítélt Monica Iacob Ridzi elhagyhatja a börtönt.

Igazságszolgáltatási források közölték az Agerpres hírügynökséggel, hogy a bírák elutasították az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) fellebbezését, és fenntartották a szamosújvári bíróság ítéletét, amely a volt miniszter azonnali szabadon bocsátásáról rendelkezik.

Monica Iacob Ridzi a tárgyalóteremben úgy nyilatkozott: kivonul a közéletből.

„Minden nap imádkoztam Istenhez, hogy kibírjam, semmiféle különleges bánásmódban nem volt részem. A többi elítélt nővel vállvetve dolgoztam, takarítottam, kiszolgáltam az asztalnál, és a börtön minden szabályát betartottam. Rettenetesen nehéz volt, de helytálltam, mert arra gondoltam, hogy a gyermekeimmel lehetek majd” — mondta a volt miniszter.

Ügyvédje, Tiberiu Ban kifejtette: Monica Iacob Ridzi 1010 napot töltött a börtönben, tehát a kiszabott büntetés több mint kétharmadát ülte le. Ezen kívül a volt politikus tudományos dolgozatot is írt, példásan viselkedett, soha nem követett el kihágást és 14, orvosilag igazolt betegséggel küzd — tette hozzá.

A szamosújvári bíróság október 27-én mondta ki a Monica Iacob Ridzi feltételes szabadlábra helyezéséről szóló döntést, amely ellen óvást nyújtott be a DNA.

Monica Iacob Ridzit 2015-ben ítélte el jogerősen a Legfelsőbb Bíróság öt év letöltendő szabadságvesztésre hivatali visszaélés miatt. A vád szerint 2009-ben fiktív szolgáltatásokért fizetett néhány kedvezményezett cégnek, és ezzel 600 000 eurós kárt okozott az államnak.

Monica Iacob Ridzi tavaly részese volt egy színházi projektnek is. A Kolozsvári Nemzeti Színház színpadán hét rabtársnőjével együtt lépett fel a Selfie című előadásban. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján
Főtér

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván
Székelyhon

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván

Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.

// még több főtér.ro