// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Kiáll Tőkés mellett, és Johannist bírálja a Temesvár Társaság

// HIRDETÉS

Hiszen Tőkés csupán a szólásszabadság jogával élt, ami egy jogállamban nem lehet alkotmányellenes.

Kiállt Tőkés László mellett Temesvár Társaság, és bírálta Klaus Johannis államfőt, amiért csütörtökön szociáldemokrata párti (PSD) politikusok javaslatára visszavonta az európai parlamenti képviselőtől, az erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökétől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelyet 2009-ben kapott az 1989-es forradalom idején szerzett érdemeiért.

A társaság hétfői közleményében emlékeztet: az EP-képviselő, aki annak idején református lelkészként szolgált Temesváron, a forradalom 20. évfordulóján bátorsága és méltósága legmagasabb elismeréseként kapta a kitüntetést, miután személyes példájával hozzájárult a román nép kommunista diktatúra elleni felkelésének kirobbantásához.

„Álláspontunk szerint Tőkés László a romániai forradalom jelképe volt, és az is marad, ahogy az az érdemrend odaítélésének indoklásában is állt” - szögezi le a közlemény.

„A kitüntetés visszavonásának ürügyéül bizonyos, „alkotmányellenesnek” mondott kijelentéseit hozták fel. Egy jogállamban azonban a szólásszabadság jogával élni nem lehet alkotmányellenes

A Temesvár Társaság legfőbb, a forradalom után megfogalmazott Temesvári Kiáltványban is rögzített célja az alapvető emberi jogok, védelme, amelyek egyik legfontosabbika a szólásszabadság. A Temesvár Társaság álláspontja szerint elhamarkodott döntéssel állunk szemben, ezért annak azonnali újbóli megfontolását kéri” - áll a Temesvár Társaság állásfoglalásában.

Mint ismeretes, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Victor Ponta akkori kormányfő javaslatára indított hadjáratot Tőkés ellen, miután az 2013-ban Tusványoson arra kérte Orbán Viktor magyar kormányfőt: az osztrák állam és a dél-tiroli németek kapcsolatának mintájára Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyarok fölött.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro