Kelemen Hunor szerint vigyázni kell a költségvetésre, ezért nem kellene egyszerre jelentősebb csökkentést végrehajtani.
Az RMDSZ támogatná, hogy két lépcsőben csökkentsék az általános forgalmi adót - jelezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán az RFI román adásának adott interjújában.
A szociáldemokrata Ponta-kormány 2016. január 1-jétől akarja a jelenlegi 24-ről 19 százalékra csökkenteni az áfát, de az erről szóló adótörvényt a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről államfővé választott Klaus Johannis megfontolásra visszaküldte a parlamentnek.
„Óvatosabbaknak kell lennünk, nem kockáztathatjuk az utóbbi évek (makrostabilitási) eredményeit, amelyeket az emberek közös áldozatvállalásával sikerült elérni. Ezért fontolóra kell vennünk, hogy szakaszosan csökkentsük az áfát, az első szakaszban 22 vagy 21 százalékra, hogy lássuk, kibírja-e a költségvetés" - mutatott rá az RMDSZ elnöke.
Úgy vélte: Románia csak akkor térhet át az áfacsökkentés második szakaszára, ha bebizonyosodik, hogy az intézkedés valóban hozzájárul a feketegazdaság egy részének kifehérítéséhez, és az ország képes lesz nagyobb mértékben hasznosítani a beruházásokra fordítható uniós alapokat.
Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ nyitott a PNL által kezdeményezett konzultációra, amelyre szerinte a kormányfőnek vagy a pénzügyminiszternek „konkrét számokkal kell jönnie", hogy bemutassa, miből akarják fedezni a kieső adóbevételeket a következő két évben.
A szakaszos áfacsökkentésre a PNL tett javaslatot, miután az államfő nehezen védhető helyzetbe sodorta volt pártját a törvény kihirdetésének elutasításával. Az elnök a görög válságra, valamint a jegybank és a nemzetközi pénzintézetek figyelmeztetéseire hivatkozva kért óvatosabb költségvetési politikát a parlamenttől.
Szabadelvű pártként a PNL júniusban megszavazta a parlamentben az öt százalékpontos áfacsökkentést, amely politikai programjában is szerepel. Ezek után a PNL nem mondhatta, hogy már nem híve a vállalkozóbarát intézkedésnek, hanem annak fokozatos bevezetését indítványozta, és garanciákat kért a kormánytól, hogy a szükséges reformokat is végrehajtja, amelyekkel kordában tartható a költségvetési hiány.
A PNL azt javasolta a román parlamenti pártoknak, hogy augusztus 17-én kezdjenek konzultációkat, és próbáljanak meg konszenzust kialakítani egy olyan adópolitikáról, amely nem sodorja veszélybe az ország költségvetési egyensúlyát és amelyet a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság is elfogadhatónak tart.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.