// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
diszkrimináció

Kétezer lejébe fáj a temesvári kórháznak a diszkrimináció

Hiányos román nyelvtudásuk miatt alázták meg a kézdivásárhelyi kosaraslányokat.

Idén februárban a temesvári Pius Brînzeu Megyei Sürgősségi Kórházban történt eset kapcsán a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat tett panaszt a Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (ODT). A hatóság most megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetés történt a három kézdivásárhelyi sportoló esetében, ezért 2000 lejre bírságolta az egészségügyi intézményt, a diszkrimináló doktornőt pedig figyelmeztetésben részesítette.

Az ODT felszólította a kórházat, hogy léptessék életbe a 2003. évi 43. törvény 6. és 8. cikkelyét, amelyek értelmében a páciensnek joga van tudni az egészségügyi állapotával kapcsolatos információkat, a vizsgálat eredményét, valamint az esettel járó potenciális veszélyeket és kockázatokat. Ezeket saját anyanyelvén vagy egy másik általa ismert nyelven kell közölni, ha a beteg nem beszél románul.

Az eredeti hírben egy orvosi felülvizsgálaton résztvevő 12 éves kislány megalázásról volt szó, a jogvédő szolgálat friss közleménye szerint három sportolólányt ért hátrányos megkülönböztetés.

Az érintett kislány nem értette, mit mond neki az orvos, ezért a doktornő legalább hétszer-nyolcszor behívta az edzőt, hogy tolmácsoljon. Amikor a vizsgált kislány kijött a rendelőből, edzője észrevette, hogy az orvos a kórlap hátoldalára azt írta, az a gyerek, aki nem beszél románul, ne utazzon a csapattal. Később a sportorvos is megjegyezte, illene tudni románul. Az edző szerint a megalázások a szállodában is folytatódtak, ahol szintén számon kérték, miért nem beszélnek folyékonyan románul a játékosok.

Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője az eset kapcsán üdvözölte az ODT döntését, ugyanakkor kevesellte a kiszabott bírságot.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro