A napi esetszám először haladja meg az ötezres küszöböt, az összfertőzöttek száma pedig ezzel elérte a kétszázezret Romániában.
A növekedés mértékéből számítani lehetett rá, hogy ezen a héten a napi esetszám átlépi az ötezres küszöböt, ez meg is történt pénteken, amikor 5028 új esetet jelentettek a járványügyi hatóságok. Két hete még háromezres, múlt héten pedig négyezres szinten mozogtunk, ahogy a grafikonokon is látható. Egy másik lélektani határértéket is átléptünk, ez pedig az összfertőzöttek száma, mely immár kétszázezer feletti (201 032). Csütörtök reggel óta 82 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, ami a második legnagyobb érték a járvány kezdete óta. Öt elhunyt a negyvenes éveiben járt, a többiek ennél idősebbek voltak. Egy kivétellel mindannyian más betegségekben is szenvedtek. A kórházakban összesen 10 427 koronavírusos beteget ápolnak, ebből 782-en vannak súlyos állapotban. Ez azt jelenti, hogy tovább nő a nyomás az intenzív terápiás osztályokon. Az elmúlt 24 órában 35 351 tesztet végeztek, 22 018-at az orvosi protokoll keretében, a többit kérésre. A pozitív tesztek aránya ezzel 12,19%. Egyre több megye közelít a 3-as fertőzési rátához, ennek elérése azt jelenti, hogy ezer lakosból hárman fertőzöttek. Bukarest után Fehér, Kolozs és Hargita megye is elérte ezt a szintet, így a főváros mellett ebben a három megyében tér(t) át az oktatás kizárólag online-ra. Az elmúlt 24 órában Bukarestben (685), illetve Temes (333) és Kolozs megyében (273) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. A nagyobb városok közül Temesvár és Nagszeben is vörös forgatókönyv szerint folytatja az oktatást, ugyanakkor új korlátozások következnek.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.