// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Két lélektani határértéket is átlépett pénteken a koronavírus-járvány

// HIRDETÉS

A napi esetszám először haladja meg az ötezres küszöböt, az összfertőzöttek száma pedig ezzel elérte a kétszázezret Romániában.

A növekedés mértékéből számítani lehetett rá, hogy ezen a héten a napi esetszám átlépi az ötezres küszöböt, ez meg is történt pénteken, amikor 5028 új esetet jelentettek a járványügyi hatóságok. Két hete még háromezres, múlt héten pedig négyezres szinten mozogtunk, ahogy a grafikonokon is látható. Egy másik lélektani határértéket is átléptünk, ez pedig az összfertőzöttek száma, mely immár kétszázezer feletti (201 032).

Csütörtök reggel óta 82 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, ami a második legnagyobb érték a járvány kezdete óta. Öt elhunyt a negyvenes éveiben járt, a többiek ennél idősebbek voltak. Egy kivétellel mindannyian más betegségekben is szenvedtek.

A kórházakban összesen 10 427 koronavírusos beteget ápolnak, ebből 782-en vannak súlyos állapotban. Ez azt jelenti, hogy tovább nő a nyomás az intenzív terápiás osztályokon.

Az elmúlt 24 órában 35 351 tesztet végeztek, 22 018-at az orvosi protokoll keretében, a többit kérésre. A pozitív tesztek aránya ezzel 12,19%.

Egyre több megye közelít a 3-as fertőzési rátához, ennek elérése azt jelenti, hogy ezer lakosból hárman fertőzöttek. Bukarest után Fehér, Kolozs és Hargita megye is elérte ezt a szintet, így a főváros mellett ebben a három megyében tér(t) át az oktatás kizárólag online-ra.

Az elmúlt 24 órában Bukarestben (685), illetve Temes (333) és Kolozs megyében (273) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. A nagyobb városok közül Temesvár és Nagszeben is vörös forgatókönyv szerint folytatja az oktatást, ugyanakkor új korlátozások következnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor
Krónika

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor

A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Székelyhon

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

// még több főtér.ro