Azt vizsgálják, jogos-e a kolozsvári és a marosvásárhelyi légi kikötőknek nyújtott támogatás.
Két vizsgálatot indított pénteken az Európai Bizottság, hogy kiderítse, összeegyeztethetőek-e az uniós szabályokkal a kolozsvári és a marosvásárhelyi nemzetközi repülőtér és a Wizz Air által kapott állami támogatások.
Brüsszelben a kolozsvári reptér által a Wizz Airnek fizetett marketingdíj, valamint a Marosvásárhelyen fizetendő alacsony reptérhasználati díj és az önkormányzatok által a reptereknek nyújtott támogatások ébresztettek gyanút.
A kolozsvári reptér Románia második legforgalmasabb repülőtere, tavaly csaknem 1,2 millió utas fordult meg itt, és teljes mértékben a Kolozs megyei tanács tulajdonában áll. A bizottság bejelentést kapott, miszerint a repülőtér tiltott állami támogatást adott a Wizz Airnek, s közfinanszírozás formájában maga is állami támogatást kap a megyei tanácstól.
Brüsszel a repülőtérnek a légitársasággal 2007 és 2010 között kötött olyan megállapodásait vizsgálja, amelyek azt rögzítik, hogy díjazás ellenében a Wizz Air reklámozza a megyét, bizonyos, attól is függő feltételek mellett, hogy a légitársaság mekkora forgalmat bonyolít Kolozsváron. A megállapodás a Wizz Airnek nyújtott földi szolgáltatásokat is szabályozza.
Brüsszel úgy véli, hogy ezáltal a Wizz Air indokolatlan előnyhöz jutott versenytársaihoz képest, a saját pénzét kockáztató magánvállalkozó pedig ilyen körülmények között nem lett volna hajlandó ilyen megállapodást kötni.
A kolozsvári repülőtérnek nyújtott finanszírozással kapcsolatban a bizottság azt fogja megvizsgálni, hogy a 2010 és 2014 között a létesítménynek folyósított közpénzek biztosítottak-e indokolatlan gazdasági előnyt a repülőtérnek. A bizottság szerint
és az ott élők közlekedésének elősegítéséhez. Külön kiemeli a bizottság, hogy a marosvásárhelyi repülőtér alig több mint 100 kilométerre van, ami mintegy másfél órás autózást jelent.
A szintén kizárólagos megyei tulajdonban lévő marosvásárhelyi repülőtér esetében Brüsszel azt kifogásolja, hogy
A repülőtéren tavaly 350 ezer utas fordult meg. Brüsszel pedig úgy véli, hogy az itt működő légitársaságok az alacsony díjak révén indokolatlan gazdasági előnyhöz jutottak versenytársaikkal szemben.
A reptér állami finanszírozásával kapcsolatban Brüsszel ugyanazt fogja vizsgálni, mint Kolozsvár esetében, illetve, hogy szükséges-e közpénzt fordítani két, egymástól 100 kilométerre lévő repülőtérre, valamint, hogy az állam több adólejt költött-e a repülőtérre a szükségesnél.
Brüsszel a gazdasági tevékenységet végző cégekbe való állami beruházásokat akkor tekinti állami támogatásnak, ha magánbefektető, kizárólag üzleti, megtérülési, gazdasági szempontok alapján azonos feltételekkel nem fektetett volna pénzt az adott vállalatba. Brüsszel szerint teljesen legitim, hogy köztulajdonban lévő regionális repülőterek kedvezményekkel csábítsák magukhoz a légitársaságokat, de nem léphetik át azt a határt, amelybe egy profitorientált repülőtér-üzemeltető vállalkozás már nem egyezne bele.
Az infrastruktúra vagyis a repülőtér-építés támogatása terén az uniós szabályok deklarált célja annak elkerülése, hogy közpénzből olyan repülőterek épüljenek, amelyek egy adott földrajzi területen túlkínálatot teremtenek, és így a többszörös kapacitás miatt nem jövedelmező repülőterek jöjjenek létre.
Fotó: Szabó Tünde
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.