// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Képzelje, az észak-erdélyi autópályáról kizavart építtető cég most 461 milliós kártérítést követel

// HIRDETÉS

Öt hónap alatt 160 métert haladtak az autópályával, de még nekik áll feljebb.

Több mint 461 millió lejes kártérítést követel a román Straco cég – amely ugye az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti 16 kilométeres szakaszán (nem) dolgozott – a közúti infrastruktúráért felelős állami vállalattól (CNAIR), miután az (a CNAIR) március 11-ikén szerződést bontott velük, mert 5 hónap alatt mindössze 1%-ot haladtak a melóval, azaz kábé 160 métert.

Csakhogy a Straco a bíróságon támadta meg a döntést, és meg is nyerték alapfokon a pert, így egyelőre nem lehet felbontani a szerződést. Ezek szerint a Straco építőmérnökök helyett inkább ügyvédeket alkalmazott, mert autópályát építeni nem tudnak, de perelni igen.

A CNAIR természetesen megtámadta az alapfokú döntést, ám Iustitia malmai lassan őrülnek.

A Straco arra hivatkozott, hogy a CNAIR nem fogadta el alvállalkozónak a Restra nevű céget, és ezért nem tudtak haladni a melóval. Mondjuk emlékeztetnénk azért arra is, hogy korábban meg azért nem tudtak haladni a melóval, mert nem fizették ki a korábbi alvállalkozóikat, így azok még a tavalyi év végén kivonultak a munkaterepről, jogos sértődöttséggel.

A Straco 2016-ban úgy nyerte el az építtetés jogát, hogy a becsült 620 millió lejes büdzsének jócskán alálicitált: azt állították, hogy márpedig ők rongyos 280 millából összedobják a cuccot. A munkára eredetileg 16 hónapos határidőt kaptak, azaz 2018 elejére már bőven kész kellett volna lennie. Azóta a vállalt munkának még a 38%-át sem voltak képesek teljesíteni, most mégis nekik áll feljebb.

Az Aranyosgyéres és Maroskece közötti, mindössze 16 kilométeres szakasz azért lenne nagyon fontos, mert csak ez hiányzik ahhoz, hogy Kolozsvártól Marosvásárhelyig folyamatosan autópályán lehessen közlekedni.

Csakhogy a Straco most azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben a CNAIR nem fogadja el a Restrát alvállalkozónak – annak dacára, hogy szerintük nem felel meg a feltételeknek –, akkor ez ügyben is bírósághoz fordulnak, egy pereskedés, pedig tovább késleltetheti az egész folyamatot.

Addig pedig marad a háromórás buszút vagy a jó esetben is másfél órás autózás Kolozsvár és Marosvásárhely között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap