Helyette azt ajánlja, hogy az EMNP-sek az RMDSZ listáin induljanak.
Nem fogadja el az RMDSZ az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) magyar választási párt létrehozására vonatkozó ötletét – derül ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közleményéből, amelyet azt követően adott ki, hogy csütörtökön Kolozsváron az együttműködés lehetőségeiről egyeztetett Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel. (Az RMDSZ-elnök egyébként a találkozót követően doorstep-sajtótájékoztatót tartott az elhangzottakról, de erre a kolozsvári székhelyű Főteret elfelejtették meghívni).
A közlemény szerint Kelemen azt mondta Szilágyinak: az összefogásnak a magyar emberek érdekeit kell szolgálnia és nem a politikai szervezetek önös érdekeit. Törvényi akadálya van ugyanis annak, hogy magyar választási pártot lehessen bejegyeztetni Romániában. Egy ilyen rögtönzött ötlet veszélybe sodorja a teljes magyar képviseletet.
Az RMDSZ elnöke szerint az EMNP választási pártra vonatkozó „kommunikációs ötlete” kivitelezhetetlen: a helyhatósági választási törvény kilencedik cikkelye szerint ugyanis
Ez azt jelenti, hogy amennyiben az RMDSZ az EMNP-vel együtt megvalósítja ezt az ötletet, közösen teszik kockára a teljes magyar önkormányzati képviseletet.
„Felelőtlenség volna összefogás címszó alatt olyan helyzetet teremtenünk, hogy néhány nappal a választások előtt, amikor már nincs lehetőség új jelöltlistát iktatni, megóvják a választási listánkat, amelyet a bíróság megsemmisíti. Így egyetlen magyar képviselő sem lesz a tanácsban” – nyomatékosította Kelemen Hunor, aki azt is hangsúlyozta: az RMDSZ nyitott a más együttműködési lehetőségekre, így például arra is, hogy
Erre már volt példa négy évvel korábban – tette hozzá.
Az EMNP elképzelése szerint választási koalíciót kellene létrehozni, majd a választásokat követően a mandátumot szerzett politikusok visszatérnek az őket delegáló politikai szervezetbe. Kelemen Hunor ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a mandátum alatti pártváltást tiltja a törvény, egy ilyen lépés esetén mandátum nélkül maradna több ezer magyar választott önkormányzati képviselő.
„A választási koalíciókat legkésőbb április 20-ig be kell jegyezni. Az ország bürokráciai buktatóit ismerve, két és fél hónap alatt ezt képtelenség kivitelezni, politikai pártot ennyi idő alatt lehetetlen létrehozni. Vajon kell-e a magyar képviselet kárára ilyen kísérletezésbe kezdenünk?” – fogalmazott Kelemen Hunor az elképzelésről.
A szövetségi elnök hozzátette: az RMDSZ továbbra is keresi az összefogás lehetőségét, nyitott a valós és kivitelezhető együttműködésre.
„A Magyar Polgári Párttal aláírtunk egy megállapodást, amely alapján a törvényes kereteket betartva, együtt tudunk működni az önkormányzati és a parlamenti választásokon. Ez is bizonyítja, ha valóban van rá politikai akarat, meg lehet egyezni. A mi ajánlatunkra Marosvásárhelyen megvalósulhat az összefogás: Soós Zoltán, az összmagyar előválasztás győztese, az RMDSZ és a két magyar párt közös polgármesterjelöltje. Bízunk abban, hogy ennek az EMNP is partnere marad ” – mutatott rá Kelemen Hunor.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.