Íme az RMDSZ négy pilléren nyugvó választási programja.
Az elmúlt években elbizonytalanítási kísérleteknek lehet tanúja, illetve szenvedő alanya az erdélyi magyarság – jelentette ki Kelemen Hunor azon a kolozsvári sajtótájékoztatón, amelyen az RMDSZ választási programját ismertette. A 2016-os parlamenti választás ezért a jövőnkről és a biztonságunkról szól, arról a biztonságról, amely a magyar – gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi és kolozsvári – önkormányzati vezetők elleni támadások során „megrepedeni látszik”.
Nem a vizsgálódás tényével van a gond, az ügyészek hadd végezzék a munkájukat – húzza alá a szövetségi elnök –, hanem a foganatosított intézkedések aránytalanságával, ami megrendíti a jogállam romániai működésébe vetett bizalmunkat. „Ilyenkor kell összefogni, szolidárisnak lenni egymással” – hangsúlyozza a pártelnök.
Idén egyébként a szokottnál is több Kárpátokon túli román jelentkezett az RMDSZ jelöltlistáira, és mivel nem előzmény nélküli, hogy román jelöltek is szerepeljenek az erdélyi magyar pártok listáin, a szövetség nem zárkózik el a nyitás elől.
Bodu jelölésének ügyében várhatóan hétvégéig, de legkésőbb hétfőig születik végleges döntés – mondta el Kelemen.
Az RMDSZ olyan Erdélyt akar építeni, ahol minden egyénnek, családnak és közösségnek jó élni. „Abból indulunk ki, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának is” – nyilatkoztatta ki Kelemen.
A fentebb említett belső közösségi szolidaritás jegyében döntöttek úgy, hogy idén a szórványmagyarság számára is biztosítanak egy biztos befutó helyet: a szebeni Benedek Zakariás a szövetség képviselőjelölti listájának negyedik helyén méretkezik meg december 11-én. Kelemen azt is kiemeli, hogy az RMDSZ befutó helyen induló politikusainak mintegy fele „új” jelölt.
Az elnök ismertetése szerint az RMDSZ választási programja négy nagy pilléren nyugszik.
Romániának új alkotmány kell, nem érdemes a régit toldozni-foldozni – jelentette ki Kelemen Hunor. Ennek az új alkotmánynak – különös tekintettel a 2018-as „nagy egyesülés” jubileumára – tartalmaznia kell a gyulafehérvári nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó kitételeit.
Szükség van a regionális identitások, a szubszidiaritás további erősítésére, az olyan minták alapján, mint a dél-tiroli autonómia. Székelyföldön legyen a magyar a második hivatalos nyelv, a nyelvhasználati jogok gyakorlására vonatkozó lakossági küszöböt 20 százalékról 10-re kell csökkenteni, és konkrét, számszerű küszöböt bevezetni (javaslatuk szerint ezt 5000 főben állapítanák meg).
Minőségi magyar nyelvű oktatást: csökkenteni kell a tananyagot, eltörölni az otthoni házifeladatokat, a magolásról a versenyképes tudásra helyezni a hangsúlyt.
És persze emelni a pedagógusok bérét.
A közlekedési viszonyok javítása prioritás: befejezni az autópályákat, rendbe tenni a vasutakat és közutakat! Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az erdélyi magyarok 49 százaléka vidéki környezetben él, számukra különösen fontos a közlekedési viszonyok javítása.
Be kell vezetni a családi adókedvezményt: a gyerekszám emelkedésével arányosan csökkenjen a jövedelemadó. Továbbá 2000 lejes szintre emelni a minimálbért, a kormány garantálja a nyugdíjak értékállóságát, szintén kedvezményekkel támogassák a fiatal vállalkozókat.
Az RMDSZ szorgalmazza a további rezsicsökkentést is.
Kelemen Hunor két aktuális politikai kérdésben is véleményt nyilvánított: álláspontja szerint Romániának nem szabad támogatnia az EU és Kanada között megkötendő szabadkereskedelmi egyezményt, mindaddig, amíg Kanada nem törli el a román állampolgárokat sújtó vízumkényszert; a 102 nem fiskális jellegű adó és illeték eltörlésének PSD-s javaslata kapcsán pedig az a véleményük, hogy a rádió- és tévéilletéket márpedig meg kell tartani.
Az RMDSZ választási programjának rövidített, manifesztumszerű változata elérhető a szövetség honlapján, hamarosan jön a teljes verzió is.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.
… két szatmári község bemutat a totojázó kormánynak és belevág az adminisztratív reformba… és a román belügy meg a hadsereg olyan vicces a szerelmesek napján, hogy az ember elbőgi magát.