// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

Kelemen Hunor szavazásra buzdít

// HIRDETÉS

Részt kell venni a magyarországi népszavazáson – mondja.

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyaroknak a romániai és a magyarországi választásokon és népszavazásokon egyaránt élniük kell a szavazati joggal. Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére szerdán fejtette ki álláspontját a vasárnapi kvótanépszavazással kapcsolatban.

„Az RMDSZ-nek az az álláspontja, hogy élni kell a szavazati joggal függetlenül attól, hogy melyik állampolgársághoz kötődik, és részt kell venni a magyarországi népszavazáson is, és a decemberi romániai parlamenti választásokon is” – jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, nem lehet hitelesen fenntartani azt, hogy az egyik alkalommal kell szavazni, a másikkal viszont nem.

Arra a kérdésre, hogy a szövetség igen vagy nem szavazatra biztatja a híveit, Kelemen Hunor azt felelte, hogy nem kell szájba rágni, hogy miként szavazzanak az emberek. Hozzátette, ő maga szuverenitáspárti, és úgy tapasztalta, hogy az erdélyi magyarok többsége is az.

„Hogy kiket fogad be egy állam, az saját döntése kell hogy legyen. Ezt nem lehet kívülről diktálni. Románia az alkotmányában tiltja az idegen népesség betelepítését. Ez a helyes álláspont. Az erdélyi magyar emberek nagy többsége ugyanezt képviseli” – fogalmazott Kelemen Hunor. Hozzátette, nincs tudomása arról, hogy felmérés készült volna az erdélyi magyarok népszavazási opcióiról, de érzékeli a közvélekedést.

Arra a kérdésre, hogy miért nem adott ki az RMDSZ is a többi erdélyi magyar politikai szervezethez hasonlóan állásfoglalást a népszavazással kapcsolatban, Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a szövetség vezető politikusainak az ez ügyben tett nyilatkozatai erősebbek, mint egy állásfoglalás. Hozzátette: a magyar közszolgálati médiában maga is többször kifejtette már a véleményét a népszavazás kérdéséről.

Korábban Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke részvételre és nem szavazatra, Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke részvételre buzdította az erdélyi magyar szavazókat, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke viszont azt a magánvéleményét hangoztatta, hogy nem helyes olyan kérdésekben véleményt nyilvánítani, amelyeknek az erdélyi magyarság nem érzi a következményeit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro