// 2026. november 7., szombat // Rezso

Katonai tiszteletadással temették el Verestóy Attilát

// HIRDETÉS

A szertartáson ott voltak az RMDSZ vezetői is.

Katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra szombaton Székelyudvarhelyen Verestóy Attila volt RMDSZ-es szenátort, aki súlyos betegség után múlt kedden hunyt el egy bécsi klinikán.

A beszámolók szerint a szertartáson több mint ötszázan vettek részt.

A gyászistentiszteletet a belvárosi református templomban tartották, ahol jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, számos képviselő és szenátor, megyei önkormányzati vezető, polgármester és egyéb intézményvezető is.

Az államfői hivatal is képviseltette magát Andrei Muraru tanácsos személyében, aki koszorút is vitt Klaus Iohannis nevében, de jelen volt Claudiu Manda, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság elnöke – ennek a testületnek volt tagja 1990 óta Verestóy Attila), Bogdan Olteanu volt liberális képviselő, és Viorel Hrebenciuc korábbi szociáldemokrata politikus.

Budapest képviseletében Szili Katalin autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vett részt.

A szertartáson Kelemen Hunor Verestóy Attila személyiségét méltatva arról beszélt, mivel járult hozzá a romániai magyar közösség jogaihoz.

„Verestóy Attila harcos volt. A szó pozitív értelmében. (…) Erősen hitt abban, hogy a Székelyföld jövője két alapvető tényezőn múlik: egyrészt a gazdasági talpra álláson, a gazdasági növekedésen és a lehetőségek megteremtésében. Másrészt a magyar identitás megőrzésében, ami elsősorban intézményeket jelent. Láttam, ahogy ugyanazzal az elszántsággal küzdött a közösség minden ügyéért: iskolákért, templomokért, nagybefektetésekért, munkahelyekért, az oktatási törvényért” - mondta Kelemen.

Megemlítette azt is, hogyan működött együtt Verestóy a román pártokkal, és arról, mennyi ismeretet szerzett ahhoz, hogy képviselhesse a magyar közösséget Bukarestben.

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöke arról beszélt: Verestóy mindenki számára fontos volt, ahhoz a generációhoz tartozott, amely létre hozta az RMDSZ-t, és fontos politikai erővé tette.

„Az én generációm számára életre szóló tapasztalatot jelentett, függetlenül attól, hogy politikai szempontból azonos állásponton voltunk vagy sem, mindig a legjobb szándék vezérelte a romániai magyar közösség alapvető érdekeit illetően.

Példaértékű volt abból a szempontból, hogyan politizáljunk abban a helyzetben, hogy a bukaresti politikai élet folyamatosan változik” - mutatott rá.

Az elhunyt szenátor koporsóját katonák vitték Kép: Veres Nándor/MTI

Claudiu Manda SRI-bizottsági elnök komoly és szavatartó emberként jellemezte Verestóyt.

A szertartást követően a volt szenátort a székelyudvarhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra. A koporsót katonák vitték, mivel 2002-ben megkapta a Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatát.

A temetési szertartás végén a jelen levő katonai egységek tagjai díszsortűzzel búcsúztatták  63 éves korában elhunyt politikust.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro