// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Katolikus gimnázium: összetépték a rendőrök a szülőknek kézbesített DNA-idézéseket

// HIRDETÉS

Miután már a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (DNA) figyelmét is felhívták a korrupcióellenes ügyészség legalábbis vitatható lépésére.

Míg két napja arról számoltak be a sajtónak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium néhány diákjának szülei, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nem csak őket hallgatná ki, hanem az iskolába járó gyermekek kihallgatását is kilátásba helyezte, addig a Vásárhelyi Hírlap arról szerzett tudomást, hogy a rendőrség az idézés kézbesítése után visszament a szülőkhöz, elkérték a „meghívót”, és előttük összetépték, mondván, hogy már nem érvényes – írja a Székelyhon portál.

Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport szóvivője megerősítette a hírt, miszerint a hatóság képviselői valóban megsemmisítették az egyik szülőnek kiküldött felszólítást.

„Eddig több mint negyven szülőt hívtak be, de arra még nem jöttünk rá, hogy milyen logika szerint. Eleinte azt gondoltuk, hogy azokat, akik az Unirea Főgimnáziumból hozták át a gyerekeiket, de rájöttünk, hogy nem áll ez az elmélet, mert másokat is beidéztek. Nem tudjuk tehát, hogy mi alapján döntötték el, kiket hallgatnak ki, ahogy azt sem, hogy fog-e még felszólításokat küldeni a DNA” – magyarázta Csíky Csengele.

A szülők közösen megfogalmazott véleménye az, hogy harcolni fognak azért, hogy megmaradjon a katolikus iskola – fejtette ki Csíky Csengele.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén
Székelyhon

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén

A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.

// még több főtér.ro