Ifjúsági-, sport és kulturális programokat szerveznek a bánffyhunyadi, kalotaszegi magyaroknak.
Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertette a szeptember 11-13. között megszervezésre kerülő Kalotaszegi Napok programját Sándor Eszter, a Vigyázó Egyesület elnöke és Csüdöm Ferenc, a rendezvény bánffyhunyadi házigazdája. Az idén három naposra tervezett esemény bővelkedni fog ifjúsági-, sport- és kulturális programokban, a szervezők között szerepel az az Erdélyi Magyar Néppárthoz köthető Vigyázó Egyesület, valamint a Mezőségi Gazdák Egyesületének és a Kolozsvári Magyar Állampolgárok Klubjának önkéntesei.
Sándor Eszter, a Vigyázó Egyesület elnöke ismertette a Kalotaszegi Napok néhány programpontját. Eszerint pénteken (szeptember 11-én) 18 órától kezdődik a nyitógálával, melyre a bánffyhunyadi Kultúrotthonban kerül sor. Az ünnepi eseményen köszöntőbeszédek hangzanak el, valamint különböző néptáncegyüttesek fellépését tekinthetik meg a jelenlévők. Az estét a Bagossy Brothers Company koncertje, valamint a megszervezésre kerülő kalotaszegi mulatság zárja, melyen Varga István „Csipás” és a kalotaszegi hagyományőrző zenészek biztosítják a jó hangulatot.
Szombaton a látogatók elfoglalhatják a rendezvény szabadtéri helyszínét, a Barcsay-kertet, ahol kézműves vásár, mezőgazdasági kiállítás, régiségek vására és gyerekprogramok fogadják majd a látogatókat, valamint 13 órától a magyarfenesi színjátszó csoport előadására kerül sor. A nagy színpadon fellép az Operettissimo és Knock Out zenekar, valamint a The Blast is a húrok közé csap, a nap zárásaként pedig Miklós Gyuri gitárestjére kerül sor a Derbi étteremben.
Vasárnap a sporté és a gasztronómiáé lesz a főszerep: reggel Kolozs megyei focibajnokságra és gyerekfoci-bemutatóra kerül sor, majd déltől főzőverseny veszi kezdetét, délután pedig lovasbemutatón vehetnek részt az érdeklődők, majd 16.30-tól Bánffyhunyad—Magyarország focimeccsen szurkolhatnak a labdarúgás kedvelői.
A Kalotaszegi Napok zenei színpadának utolsó fellépője a Yes zenekar lesz. Sándor Eszter elmondta: a szervezés során igyekeztek Bánffyhunyadhoz, vagy a térséghez valamilyen módon kötődő zenekarokat meghívni, s remélik, ezzel is erősítik a kalotaszegi identitás erősödését.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.