Miután az alkotmánybíróság elutasította a referendumtörvény módosítása elleni kifogásokat. Azért Klaus Iohannis még beleszólhat.
Június tizedikére írhatja ki a kormány a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló népszavazást, amely gyakorlatilag az alaptörvény révén lehetetlenítené el az azonos neműek házasságkötését Romániában.
A június tizedikei időpontról Florin Iordache, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa, az igazságügyi törvények módosításának kidolgozásával megbízott parlamenti különbizottság elnöke beszélt csütörtökön, annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság elutasította a népszavazások kiírásáról és lebonyolításáról szóló törvény módosítása ellen benyújtott ellenzéki óvást.
Az alkotmánymódosításhoz az szükséges, hogy a parlament mindkét háza elfogadja azt, majd a polgárok népszavazáson megerősítsék. A képviselőház már megszavazta a módosítást, most pedig a szenátuson a sor.
Iordache szerint
ezt követően a szenátus is elfogadhatja az alkotmánymódosítást, majd az ez utáni 30 napos időszak utolsó vasárnapján – azaz június 10-én – meg is tarthatnák a referendumot.
Csakhogy ez nem ennyire egyszerű. Klaus Iohannis államfő ugyanis április 18-án közölte: ő is alkotmánybírósághoz fordul, mivel nem tetszenek neki a jogszabály egyes elemei. Ezen nincs is amit csodálkozni, ugyanis
Ezért támadta meg a módosítást annak április 4-i elfogadását követően az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is az alkotmánybíróságon, szerintük ugyanis a kormányoldal ürügyként használja fel a kezdeményezést arra, hogy csökkentse az államfő jogköreit. Ám a taláros testület most úgy döntött: nem baj, ha az államfő nem szól bele a népszavazások kiírásába.
Mint ismeretes, a Koalíció a családért nevű, az ortodox egyházhoz közel álló ernyőszervezet a szükséges félmilliónál jóval több, hárommillió aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy az alkotmányt módosítva változtassák meg a család fogalmának meghatározását. Az új verzió szerint „egy férfi és egy nő" önkéntes házasságaként határozhassák meg a család fogalmát az alkotmányban, a hatályos alaptörvényben szereplő „házastársak" kifejezés helyett.
A kezdeményezés célja az azonos neműek házasságának ellehetetlenítése.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.