Nem kell jelen lenni Bukarestben ahhoz, hogy a választottak érdekei képviselve legyenek – különben is, kampányban terepezni kell. Bombaalkatrészt vitt az iskolába egy gyerek. Temes megyében horrorfilmbe illő jelenetet találtak a rendőrök egy családi konfliktus után.
Ha Ön azt gondolná, hogy a választottak érdekeit nem lehet otthonról, házi papucsban a laptop előtt ücsörögve képviselni és az ország felvirágoztatásán dolgozni, akkor mélységesen téved. Mert lehet.
Ugyanis a képviselőház költségvetési és pénzügyi szakbizottságának mind a 31 tagja testületileg kérte, hogy a mostani törvényhozási ülésszak hátralevő részében – ami június végéig is eltarthat –, távmunkában dolgozhasson. Azaz ne legyenek jelen Bukarestben, a parlament épületében, a bizottság munkálatain.
A képviselőház állandó bizottsága pedig hétfőn jóvá is hagyta a költségvetési és pénzügyi szakbizottság elnöke, a PNL-s Iulian Huţucă által előterjesztett kérést.
A képviselők online-munkára vonatkozó kérésének oka pedig az, hogy közeledik az európai parlamenti és az önkormányzati választások kampánya, ők pedig így a kampánymunkálatokban is részt vehetnek.
A házbizottság azt is jóváhagyta, hogy az információtechnológiai és távközlési szakbizottság húsz tagja részben online, részben jelenléti, vagyis hibrid üzemmódban dolgozzon júniusig.
Csak nehogy a többi szakbizottság is vérszemet kapjon, mert a végén kiderül, hogy a parlamenti munka kiválóan végezhető online is, tehát nem kell egy halom pénzt rákölteni (ja nem, ez nem fog kiderülni).
Riadalmat okozott a Iași megyei Mogoșești Siret község általános iskolájának egyik diákja, amikor megjelent az iskolában egy bombaalkatrésszel. Az iskola egyik tanítja riasztotta a hatóságokat, a katasztrófavédelem pirotechnikai csapata pedig kiszállt a helyszínre.
A szakemberek megállapították, hogy egy bomba stabilizátoráról van szó, ami önmagában nem veszélyes ugyan, de mégiscsak egy fegyver alkatrésze.
A pirotechnikai csoport kihasználta az alkalmat és egy bemutatón elmagyarázta az iskolásoknak és a pedagógusoknak, hogy milyen, háborúból visszamaradt lőszereket vagy fegyvermaradványokat találhatnak a földben és hogy ilyenkor mi a teendő (a lényeg: nem hozzányúlni és értesíteni a hatóságokat).
Hétfőn a Duna-deltában is találtak egy háborús „emléket”: a román–ukrán határszakaszon, a Duna Chilia-ágán egy első világháborúból visszamaradt vízi aknára bukkantak. A hatósági vizsgálat szerint egy 1906-ban, Franciaországban gyártott aknáról van szó, amely egy elsüllyedt hajóról származik. A bombát katonai búvárok emelték a vízből, jelenleg ismét zavartalan a hajóforgalom a Chilia-ágon.
Hétfőn dél körül a temesvári vidéki rendőrséget arról értesítették, hogy a várostól 5 kilométerre fekvő Mosnicán konfliktus tört ki egy házban egy nő és egy férfi között. Amikor a rendőrség kiszállt a helyszínre, a házban egy nőt találtak, szúrt sebbel a nyakán. Sérülése nem életveszélyes, kórházban ápolják.
Az előzetes vizsgálati eredmények alapján a nőt élettársa szúrta nyakon. Ezután a férfi felgyújtotta a gazdaság melléképületét, amelyben megtalálták az elszenesedett holttestét.
A rendőrség szerint a nőnek hat gyereke van. A hatóságok folytatják a történtek körülményeinek kivizsgálását.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.