// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Jól megijesztette Bukarest az Európai Bizottságot – az adócsökkentéssel

// HIRDETÉS

Az emberi és kisebbségi jogok terén minden rendben van. De az áfacsökkentés, édes Istenem, az áfacsökkentés…

Románia nem állapodott meg az Európai Bizottság szakértőivel a Bukarest által január 1-jétől tervezett adócsökkentésekről - jelentette be  Eugen Teodorovici pénzügyminiszter csütörtökön.

Az Európai Bizottság szakértői június 16. óta tartózkodtak Bukarestben, és folytatnak megbeszéléseket a román hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött többoldalú, elővigyázatossági hitelmegállapodásról.

A tárgyalássorozat végén Eugen Teodorovici közölte, hogy az Európai Bizottság az uniós pénzügyminiszterek július 14-ére tervezett találkozóján dönti el, milyen szakaszban van a Romániával kötött hitelmegállapodás.

A tárcavezető jelezte, hogy az IMF szakértői küldöttsége július közepén már nem megy Romániába, mert addigra rendelkezésére fognak állni az uniós végrehajtó szerv következtetései. Június közepén Teodorovici úgy nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság szakértőinek most véget ért látogatásától függ, hogy az IMF küldöttsége Romániába megy vagy nem a tárgyalások folytatása érdekében.

A miniszter megerősítette, hogy Brüsszel a román parlament által szerdán elfogadott adótörvény hatásaitól fél leginkább, ugyanis ez a jogszabály több adócsökkentést tartalmaz, ezek közül a legjelentősebb az áfának 24 százalékról 19 százalékra csökkentése január 1-jei hatállyal.

A bizottság korábban figyelmeztette Bukarestet, hogy az adócsökkentés következtében az államháztartási hiány elérheti a román bruttó hazai termék 3,5 százalékát. Ugyanakkor a román kormány 2016-ra 2,9 százalékos deficittel számol, ami a pénzügyminiszter szerint esetleg 2,5 százalékra mérsékelhető. Teodorovici hangsúlyozta, hogy Romániának eltökélt szándéka 3 százalék alatt tartani a deficitet. A pénzügyminiszter hozzátette: az Európai Unióban számos ország államháztartási hiánya jóval meghaladja a 3 százalékot, Romániának pedig konszolidálnia kell gazdaságát.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató
Krónika

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató

Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Székelyhon

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

// még több főtér.ro