Úgy tűnik, nem Klaus Johannistól kell várni a kisebbségi jogok kérdésének megoldását.
Nagyot csalódtak azok, akik úgy vélték: ha Klaus Johannis, Nagyszeben szász polgármestere lesz a román jobbközép erők államfőjelöltje, az egy csapásra megnyitja az utat a kisebbségek helyzetének javítása előtt.
Johannis ugyanis már hivatalos államfőjelöltként tett egyik legelső nyilatkozatában az autonómia ellen emelt szót, dicsérve a kisebbségek romániai helyzetét, sőt olyannyira átesett a ló túloldalára, hogy még a történelmi tényeket is letagadta, amikor az évszázadokig létező erdélyi szász autonómia ténye ellenére azt mondta: a szászok sohasem kértek önrendelkezést Erdélyben.
Ugyanakkor csak azoknak kellett nagyot csalódniuk, akik nem ismerték Johannis korábbi megnyilatkozásait. A német politikus már korábban is közölte: nem támogatja a területi autonómiát. Johannis amúgy sem a kisebbségi jogköveteléseket zászlajára tűzve került be a bukaresti nagypolitikába, sőt. Román politikusként, az egyik legfontosabb román párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben lépett porondra a Dâmbovița partján, és ezen párt prioritásait vállalta fel, gyakorlatilag anélkül, hogy kisebbségi politikusként bármilyen kisebbségi jogbővítést szorgalmazott volna. Johannis így teljes mértékben a francia mintájú román nemzetállami szemlélet megtestesítője: olyan, nem román nemzetiségű, de román állampolgárságú politikus, aki számára nem, vagy csak sokadrendűen fontos a nemzeti identitása, és a román identitással, a román prioritásokkal azonosulva vállalt szerepet a nagypolitikában, előbb a PNL első alelnökeként, majd a májusi európai parlamenti választásokat követően a párt elnökeként, illetve a PNl-PDL szövetség államfőjelöltjeként.
Johannis legutóbbi megnyilvánulásai ugyanakkor részben politikai taktikázásnak is tekinthetők. Victor Ponta miniszterelnök, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és államfőjelöltje ugyanis azonnal bevetette a nacionalista kártyát ellenfelével szemben, amikor arról beszélt: Johannis nemzetisége és vallása nem mérvadó az államfői tisztségért folytatott küzdelemben, ugyanakkor az sem tűri el, hogy neki a saját hazájában bárki is azt rója fel, hogy ortodox vallású és román.
Johannis most úgy próbál kitérni azon támadások elől, amelyek nem román és nem ortodox mivolta miatt érik, hogy igyekszik a lehető leglojálisabb román állampolgárként, gyakorlatilag románként megnyilvánulni, mivel el akarja kerülni, hogy kisebbségi volta miatt „rátolják” a magyarokra, akiknek autonómiaigényeit a román politikum nagy része igyekszik démonizálni és a román állam egysége elleni támadásként beállítani. Ha ugyanis a PSD-nek és Pontának sikerülne elérnie, hogy Johannist kisebbségiként egy kalap alá vegyék a „radikális” magyarokkal, akkor a jórészt általuk gerjesztett magyarellenes hisztéria légkörében már jó előre bezsebeltnek tekinthetnék az államfői tisztséget.
Fölmerült ugyanakkor az is, hogy a magyar közösség számára nem lenne jó, ha Johannis megnyerné az elnökválasztást. Ez már eddigi megnyilvánulásai alapján – amelyek azt mutatják, hogy nem csupán kampánytaktikázásból veti el az autonómiát, de személyes meggyőződése is annak szükségtelen mivolta – is igaz. Ha Johannis Románia államfője lenne, az azt sugallná a külvilág számára, hogy Románia mintaállam és a kisebbségek paradicsoma, hiszen egy német is államfő lehet. Holott a valóság az, hogy ha megválasztanák, akkor nem németként választanák meg – sőt éppen azért lehetne a Cotroceni-palota lakója, mert – részben önként, részben némi külső kényszer hatására – megtagadta önnön nemzeti identitását.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.