// 2026. szeptember 2., szerda // Rebeka, Dorina

Johannis magyarázkodik Antena-ügyben

// HIRDETÉS

Megértette azoknak az üzenetét, akik elhagyták a Facebookon – állítja. Negyvenezer rajongót veszített négy nap alatt.

 „Világosan megértettem az üzenetet, amelyet az elmúlt napokban kaptam a Facebookon keresztül” – írta szombat hajnalban Klaus Johannis államfő említett közösségi hálón működő hivatalos oldalára. Itt ugyanis több mint negyvenezer rajongót, lájkolót veszített február 17. estéjétől a facebrands.ro statisztikái szerint.

Konkrétan azóta, hogy 17-én délután kérdésre válaszolva azt mondta, a sajtószabadságot nem lehet korlátozni banális adminisztratív okokból, ezt pedig nagyon sokan úgy értelmezték, hogy az Intact médiatröszt cégeit védi a jogerős bírósági ítélettel szemben, amely az államnak ítélte a székházat, ahol azok működnek abban a perben, amelyben tíz év börtönbüntetést kapott Dan Voiculescu volt politikus, üzletember az élelmiszerbiztonsági intézet ingatlanjainak törvénytelen privatizációjáért.

Johannis most a Facebookon kijelentette, nem védett és soha nem védene senkit a törvénnyel szemben. Meggyőződése, hogy Románia jogállam, ő legalábbis mindent megtesz, hogy az legyen, de arról is meg van győződve, hogy a szólásszabadság, a tájékozódáshoz való jog és a sajtószabadság a legértékesebb dolgok azok közül, amelyeket a '89-es forradalommal vívtunk ki, és szükséges erre figyelmeztetni mindig, ha nem is a szándéka, de akár csak a lehetősége is felmerül ezek elnyomásának.

Nem híve ennek a médiatrösztnek, az ide tartozó Antena tévécsatornáknak, írta az államfő emlékeztetve rá, hogy a 2014-es elnökválasztáskor az Antena csatornák épp hogy ellene kampányoltak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében
Székelyhon

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében

Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.

// még több főtér.ro