Lehet, hogy az ortodox fejesek irányítják Isten Anyjának Kertjét, ha ennyit kaszálnak a jól elvégzett munkáért.
Régi dolog ez: nem olyan rossz biznisz, ha valaki magas polcra kerül a világi vagy vallási hierarchiában. A politikusnak például mentelmi joga lesz (egyebek mellett), az egyházi elöljárónak adóbenemvallási joga (egyebek mellett).
Bizony, a román ortodox egyház vezérei simán hallgathatnak arról, miképpen szerezték, gyarapították (vagy csökkentették, bár ebben kételkedünk) vagyonukat. Kivéve, ha valamely világi intézményben is húzzák Isten igáját. Mert akkor muszáj nekik.
Ha nem lennének ilyen esetek, sose tudnánk meg, mennyit is raknak félre az ortodox főatyák, a hét szűk esztendőre, például. Szerencsére vannak ilyen esetek. A korrupcióval is vádolt konstancai érsek, Teodosie Petrescu például egy doktori iskola igazgatója is. Azon az egyetemen, melynek professzora is. Ezért vallania kell. Mármint adót. Be.
Meg is tette. A 2018-as adóbevallása szerint (amit idén nyáron adott le) az érsek úr csinos vagyongyarapítást hajtott végre. A bevésett ingatlanok mellett (belvárosi telek, továbbá egy legelőnek nevezett terület, ahol furamód kolostor, kezelési központ, szálloda „legel”), amelyeket talán korábban szerzett be, ugyanis nem jelölte meg az akvizíciók évét, az érsek úrnak jelentősen növekedett a pénzbeli jövedelme.
Érsekként Teodosie mester kap az államtól évi 161 064 lejt. Az Ovidius Egyetem professzoraként kap 104 581 lejt. És az egyetem doktori iskolájénak igazgatójaként 26 503 lejt. Ez összesen 292 148 lej, vagyis havi 24 345 lej.
Ennek alapján Teodosie mester lazán lekörözte Klaus Iohannis államelnököt, aki 165 000 lejt vágott zsebre tavaly, de még saját főnökét, Dániel pátriárkát is, aki a források szerint 287 000 lejt kaszált. Bár, ha Dánielnek nem kell adót bevallania, akkor ki tudja, mennyit keresett valójában.
És hogy miért mondjuk, hogy növekedett az érsek úr jövedelme? Tessék: az érseki fizetése évi 114 372 lejről nőtt 161 064 lejre, a professzori fizetése pedig évi 95 837 lejről 104 581 lejre. Azért ez klassz, nem?
Ja, midőn az ortodox szerzetesek belépnek a rendbe (ahonnan az elöljárók is kikerülnek), több szerzetesi fogadalmat is tesznek. Köztük a… szégyelljük is leírni… szegénységi fogadalmat.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.