// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Itt vannak az új almás telefonok

// HIRDETÉS

Hamarosan megrendelhető az iPhone 8, az iPhone 8 Plus és az iPhone X.

Az Apple bemutatta új termékeit és szolgáltatásait, köztük két új iPhone okostelefon-modellt.

Az Apple elnök-vezérigazgatója, Tim Cook, a bemutatót a cég Cupertinóban (Kalifornia) lévő központjában, az éppen most felépült - és még be sem fejezett - Apple Park ezer fős, az alapító Steve Jobsról elnevezett színházépületében tartotta. Két új okostelefont, megújított Apple-tévét és órát, valamint bővített szolgáltatásokat mutatott be.

Az első okostelefon piacra dobásának tizedik évfordulóján bemutatott új készülékek közül az iPhone 8 és iPhone 8 Plus az eddigi modellek továbbfejlesztése, míg az iPhone X (tíz) teljesen megújított modell a korábbiakhoz képest. Tim Cook, a cég vezérigazgatója az iPhone X bemutatásáról azt mondta, a legnagyobb előrelépés a cég életében az első iPhone óta. Az 8-as modellek 600 és 799 dollár közötti áron kerülnek forgalomba, várhatóan szeptember 22-től. Az iPhone X 999 dollárba kerül majd, és október végétől lehet majd megrendelni.

Az iPhone X formáját újratervezték, fedőlapja mindkét oldalon üvegből készült és rozsdamentes, csiszolt acél keretet kapott, víznek és pornak ellenálló, és az új hardvereknek köszönhetően jóval gyorsabb az eddigi modelleknél. Vezeték nélkül lehet tölteni, az eddigi ujjlenyomat-olvasót egy olyan arcfelismerő váltja, amely sötétben, és kiegészítőket viselve, vagy átsminkelve is felismeri tulajdonosa arcát. Annak, hogy más az arcával átverje a rendszert egymillió az egyhez az esélye, fotókkal nem működik az arcfelismerő. Eltűnik a hagyományos „home"-gomb is.

Az iPhone 8 és 8 plus a korábbi 7-es modell továbbfejlesztése, szintén vezeték nélkül lehet tölteni, és a 10-es modellekkel együtt jobb felbontású elő- és hátlapi kamerát kapott.

Az új Apple TV élesebb és színeiben élénkebb képet nyújt majd a HDR technológiának és a 4K felbontásnak köszönhetően. Az eszközt szintén szeptember 22-én kezdik forgalmazni.

Kirukkolt a cég az okosórák új változatával is. Ez változatlanul csak okostelefonnal együtt használható, ám a 3-as széria csúcsmodellje képes a mobilhálózathoz csatlakozni, így telefonáláshoz nem szükséges a mobiltelefon megléte és külön SIM kártya sem kell hozzá. Az új okosóra egyébként a többi között azt is jelzi majd, ha a tulajdonosának a normálisnál szaporább a szívverése.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.