// 2025. június 20., péntek // Rafael

Itt a megoldás a szállodák túlélésére: már működik az első romániai robothotel

// HIRDETÉS

Nincs személyzet, a kiszolgálást mesterséges intelligencia és kütyük végzik.

A szállóvendég online lefoglalja a szobáját, kap egy kódot, aminek a segítségével megérkezésekor bejuthat a hotelbe, a szobájába, reggelizhet, kicsekkolhat és fizetheti is a számlát, közben senkivel nem találkozik Mi lehet ennél jobb megoldás járvány idején, ha az embernek halaszthatatlan elintéznivalója van egy városban és közben meg is kell szállnia?

Éppen így folyik az élet egy galaci szállodában, ahol az országban elsőként – és egyelőre egyedüliként – valósították meg a személyzet, tehát emberi kontaktus, tehát fertőzésveszély nélküli forgalmat – írja a Viata Liberă nevű galaci helyi hírportál,

A Galac központjában működő kis hotel, a Vila Clasic tulajdonosa, Bogdan Ionescu azt mondja, még a tél végén, a koronavírus-járvány legelején jutott eszébe ez az ötlet, amikor előre látta: ha eldurvul a helyzet, bezárhatja a boltot. Előremenekült és – lévén, hogy automatizálási mérnöki diplomája van – úgy döntött, a mesterséges intelligencia és a kütyük segítésével fogja működtetni vállalkozását. A kis szállodának eleinte csak az egyik szobáját automatizálták, most a hatból öt így működik.

A hotelben csak délelőtt dolgozik egyetlen alkalmazott, aki a szobákat takarítja és hozza rendbe, 13 órától a kütyük veszik át az uralmat. A reggelit is egyelőre ez a személy hozza, de a közeljövőben ezt is automatizálni kívánják. Ha a vendégnek céges számlára van szüksége, csak megadja a cég adószámát, a rendszer pedig lekérdezi az adóhivatal adatbázisából a részleteket és kiállítja a számlát. Azt is tervezik, hogy az intelligens rendszer kamerák meg egyéb szenzorok segítéségével nemsokára képes legyen azt is eldönteni, ha valamilyen sürgősségi helyzet áll elő és hívja a 112-t.

A kis vállalkozásnak eddig 15 alkalmazottja volt, most kettő van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nemzetkarakterológiai felkiáltás: „Hogy égetne el a tűz, de porig, te rohadék!”

Szántai János

Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Fall Sándor

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Belgica-expedíció tagja voltam az Erdélyi Történeti Múzeumban

Sólyom István

Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.

Mennybe ment a román black metál Kolozsváron

Sánta Miriám

A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company
Főtér

Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company

A gyergyói zenekar szombati produkciójával örökre beírta magát a székelyföldi krónikákba.

Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen
Krónika

Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen

A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.

Új sóbányát nyithatnak Parajdon – hírek szombaton
Főtér

Új sóbányát nyithatnak Parajdon – hírek szombaton

Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között
Székelyhon

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között

Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
Krónika

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Elévülés miatt felmentették Borboly Csabát, de kártérítést kell fizetnie
Székelyhon

Elévülés miatt felmentették Borboly Csabát, de kártérítést kell fizetnie

A bűncselekmények elévültek, az anyagi felelősség nem. Az alapfokú ítéletet négyszeri halasztás után hozta meg a Maros Megyei Törvényszék.

// még több főtér.ro