// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Ismét törvénytelenséggel vádolják a Schweighofert

// HIRDETÉS

Állítólag folytatja az illegálisan kitermelt faanyag felvásárlását az osztrák cég.

A Holzindustrie Schweighofer továbbra is felvásárolja az ország természetvédelmi parkjaiban törvénytelenül kitermelt faanyagot, annak ellenére, hogy az osztrák faipari vállat ezt több alkalommal is nyíltan tagadta – mutat rá legfrissebb jelentésében a washingtoni székhelyű Environmental Investigation Agency (EIA).

Az amerikai természetvédelmi szervezet szerint az osztrák tulajdonú cég az év eleje óta több mint 35 ezer köbméter, a Radnai és a Kelemen nemzeti parkból származó rönköt vásárolt beszállítóitól. A Schweighofer az Agerpreshez eljuttatott válaszában azt magyarázza hosszasan, hogy a társaság minden beszállítójától elkéri a faanyag eredetét igazoló okiratokat, s amennyiben a portéka természetvédelmi területről származik, elállnak a vásártól.

Az amerikai környezetvédők friss jelentésükben az eszeveszett tempóban zajló romániai erdőirtásra is felhívják a figyelmet: míg 2005-ben 300 ezer hektár szűz erdőség szerepelt a hivatalos nyilvántartásban, ez mára 100 ezerre csökkent.

A Holzindustrie Schweighofer 2002 óta három deszkagyárat és két panelgyártó üzemet működtet az országban összesen körülbelül 3100 alkalmazottal. Időközben alaposan elvesztette népszerűségét az illegális fakitermelés gyanúja miatt. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro