A PSD kéjjel teszi közzé a miniszterelnököt kompromittáló fotókat. Ja, ma van a nikotinmentes világnap...
Nem valószínű, hogy Romániában utcai zavargások törnek ki amiatt, hogy a miniszterelnök cigizik és iszik a munkahelyén, egyrészt mivel az emberek nagy része ugyanezt csinálja, így nem háborodik fel annyira, másrészt meg Romániában komolyabb ügyekért sem nagyon szoktak utcai zavargások kitörni, legalábbis csak úgy, maguktól.
De ne kalandozzunk el a tárgytól.
Ludovic Orban ismét cigizett a munkahelyén, zárt térben, közintézményben. És mivel ez a tevékenység arcmaszkban nem lehetséges, a miniszterelnök szépen lehúzta és az álla alá suvasztotta a védőeszközt, hogy szívni és fújni tudja a füstöt. A cigarettáét. A zárt térben, közintézményben, a kormányülésen.
Na szóval, a jó Orban kormányfő valószínűleg ismét kénytelen lesz a zsebébe nyúlni és kifizetni a pénzbírságot egyrészt a zárt téri cigizés, másrészt a maszk nem viselése miatt, előbbi ugyanis tilos, utóbbi viszont kötelező.
Mert az igaz, hogy Fülig Jimmy is dohányzott a koronatanács ülésén, de arra viszont neki is gondja volt, hogy ennek a tevékenységnek az engedélyezését aztán „bepikkelyezze” a Boldogság-szigetek törvényeibe.
Nem valószínű, hogy Ludovic Orban olvasta volna a Piszkos Fred, a kapitány című Rejtő-alapművet, attól viszont tartunk kicsit, hogy a történet ismerete nélkül is meglépi Fülig Jimmy következő lépését, és a kormányülésen lehúzza a cipőjét. Bár lehet, hogy már megtette, csak a lejáratásával foglalatoskodó PSD-sek, akik a jelek szerint a cigizés bűnével próbálják lejáratni ellenségüket és titokban fotókat készítenek a tilosban dohányzó (és italozó) miniszterelnökről, nem fotóztak be az asztal alá. Na de lehet, hogy ami késik, nem múlik…
Az újabb cigizős fotót Cristian Vasilcoiu, PSD-s kötődésű parlamenti tanácsos, Lia Olguţa Vasilescu munkatársa tette közzé (közben Vasilcoiu elkezdett sorozatban cigiző Orbant ábrázoló fotókat közölni az oldalán):
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.