// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
PSD

Ismét megmutatkozott: belülről is rohad a PSD

Van, aki Dragnea lemondásával mentené meg a pártot. Van, aki szerint már arra sem méltó a PSD, hogy az európai baloldali pártcsaládhoz tartozzon.

Ecaterina Andronescu szenátornak nem tetszik Liviu Dragnea egyeduralma a Szociáldemokrata Pártban (PSD), ezért nyílt levelet intézett párttársaihoz. Ebben azt szorgalmazza, hogy mindenki térjen magához, és vegye komolyan a választók által rájuk bízott feladatot, azaz a kormányzást. Egyrészt álljon össze egy „szuperprofi” kormány és miniszterelnök, másrészt Liviu Drganea tegyen egy lépést hátra, máskülönben a PSD elveszíti a kormányzást.

A volt oktatásügyi miniszter szerint a PSD jó szakemberekkel rendelkezik, de a mostani kormány össze sem hasonlítható a Văcăroiu-, Năstase-, Ponta-kormányokkal, és csak egyetlen ember érdekeit képviseli.

Az S.O.S. PSD nevű dokumentumra elsőként Dumitru Buzatu, a PSD Vaslui-i szervezetének elnöke reagált, aki szerint Andronescu a PSD elhivatott ellenségeinek érdekeit szolgálja a levéllel, azzal próbálkozik, hogy „elsüllyessze a hajót”.

A volt tanügyminiszternél keményebben fogalmazott Cătălin Ivan, aki a PSD kizárását kezdeményezte a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéből. Gyakorlatilag ezzel saját pártja ellen fordult, hiszen a politikus még a PSD színeiben nyert európai parlamenti mandátumot, igaz, 2015-ben kirúgták a pártból, mert folyamatosan szembement a párt felső vezetésével.

Mostani nyilatkozatában kifejtette: nem sikerült belülről változtatásokat elérni a pártban, ezért kötelességének érzi kívülről próbálkozni. Elkötelezett abban, hogy a maffiára hajazó, románellenes, antidemokratikus és egyetlen ember érdekeit szolgáló struktúrát megállítsa – mondta a PSD-ről. 

Amennyiben a több botrányban is érintett Cătălin Ivannak sikerül kizáratnia a PSD-t az európai pártcsaládból, annak ráhatása lesz a 2019-es EP-választásokra is. De lássuk be, erre kevés az esély.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro