// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Irakban is jobb, mint Csíkban. Sőt, mint bárhol Romániában

// HIRDETÉS

Még háborús övezetben is jobban megéri a székelyeknek munkát vállalni, mint itthon. A fizetés pedig alig 700 és 1000 dollár között mozog. Ez azért sokat elmond a hazai bérviszonyokról. Mert nálunk egy átlagos munkás nyolc évig dolgozik egy CEO havi béréért.

Takarítói munkára keresnek mostanság munkaerőt Erbílbe, 700 és 1000 dollár közötti bért ígérve. Azt elfelejtik elárulni, hogy a meló a háborús övezetnek számító Iraki Kurdisztánban van, de még a helyzet ismerői is bevállalják, hiszen rövid idő alatt a hazai bér sokszorosát kereshetik meg. Persze, saját szakállra utaznak ki, de a rizikó megéri, s a statisztikák szerint még senki sem hagyta ott a fogát.

Mások építkezni mennek ki, pláne a téli hónapokban, amikor amúgy sem igen találnának munkát itthon.

A nyugat-európai bérekhez képest szinti pitinek mondható ez az összeg, amiért talán életüket is kockára teszik, de ekkora béreket itthon kevés szakmában lehet egyáltalán álmodni is.

Erre világít rá egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérés is, ami szerint egy átlagos romániai dolgozónak nyolc évig kell güriznie az akár saját felettese által havonta megkeresett fizetésért.

Az európai munkáltatókat tömörítő szövetség (FEE) és az Eurostat – az EU hivatalos statisztikai hivatala – közös felmérése szerint egy átlagbért kapó romániai alkalmazott 12 nap alatt keresi meg cége igazgatójának órabérét, míg a legkevesebbet kereső beosztottnak ugyanezért az összegért 29 napot kell dolgoznia.

A legnagyobb bérkülönbséggel rendelkező európai országok sorát így Románia vezeti.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
Krónika

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe
Székelyhon

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro