Strandra is lehet majd járni (maszk nélkül), továbbá erőterembe (maszkban).
Klaus Ionopotchivanoc Iohannis államelnök kedden találkozott a kormány tagjaival, hogy megbeszéljék, hogyan tovább június 15. után, amikor megszűnik a jelenlegi szükségállapot.
Nos, nem szűnik meg, jelentette be a találkozó után az államelnök. Ellenkezőleg: meghosszabbodik. Hogy miért? Hát azért, mert a fertőzések száma nem csökkent eléggé, és új fertőzési gócok is megjelentek. Ami még fontos: egyes kötelező közegészségügyi szabályok június 15. után is érvényben maradnak (hogy mást ne mondjunk, a zárt térben való maszkviselés), melyek törvényi keretét éppen az érvényben levő vészhelyzet biztosítja.
Na de, ha már elmondta a rossz hírt, államelnök úr felsorolta a jó híreket is. Tessék.
- június 15. után sarkig tárhatják kapuikat a plázák, ismét lehet teljes gőzzel lehet plázacicát, -kandúrt játszani. Amit nem lehet: a plázák belső tereiben található éttermeket és játszótereket látogatni, ezek zárva maradnak.
- A magánrendezvényeken (buli, esküvő, keresztelő, szülinap stb.) résztvevő emberek engedélyezett száma is nő. Például: belső térben legtöbb 20 ember bulizhat, külső térben 50.
- Kinyithatnak a magánóvodák, illetve beindulhatnak a magánintézmények iskola utáni foglalkozásai, tekintettel az akkorra beköszöntő vakációra. Az államiak nem.
- megnyithatják kapuikat a fitnesztermek. Szabad a gyúrás! Maszkban!
- Kinyithatnak a strandok. Figyelem: nem a beltéri medencék!
- Ami az országba való beérkezéskor előírt kötelező otthoni karantént illeti, ezen a téren is lazítás várható, mégpedig annak függvényében, hogy az adott országban, ahonnan valaki hazajön, hogy alakul a fertőzések száma. Jelenleg a következő országokra nem érvényes a lazítás, sorolta az elnök úr: Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Belgium, Svédország, Hollandia. Sajnáljuk!
A fenti lazító intézkedések természetesen csak és kizárólag az érvényben levő higiéniai előírások mellett következhetnek be. Tudják, a kötelező távolságtartás, illetve a kötelező beltéri maszkviselés.
Beszéde végén az elnök úr a parlamenti képviselőkhöz is szólt. Mert, ugye, az itt felsoroltak csak akkor léphetnek érvénybe, ha a parlament megszavazza őket. És biza, például a PSD, az ALDE meg a Pro Románia párt már bejelentette: nem fogja megszavazni a vészhelyzet meghosszabbítását. Nekik szólt be (többek között) az államelnök, mondván, legyenek már kicsit felelősségteljesek, mert a vírust egy szavazással nem lehet eltüntetni. Csak a megfelelő intézkedések meghozatalával. A kormány eddig jó intézkedéseket hozott. (Khm.) Támogassák hát bátran!
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.