A volt uralkodó koporsója felett a politikai ellenfelek „tűzszünetet” tartanak.
Részvétét fejezte ki kedden Klaus Iohannis államfő a királyi ház tagjainak Mihály király halála miatt – írja az Agerpres.
Az elnök keddi nyilatkozatában hangsúlyozta, Mihály király Románia legnagyobb személyiségei közé tartozott.
„Halála nagy veszteség Románia és a román nép számára. Részvétemet fejezem ki a királyi ház minden tagjának. A román állam méltóképpen megszervez majd minden ceremóniát, és minden bizonnyal gyásznapok is lesznek”
– mondta Iohannis az európai uniós tagországok bukaresti nagyköveteivel folytatott találkozót követően, amelyen egyperces néma csenddel adóztak a 96 éves korában elhunyt király emléke előtt.
Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője azt nyilatkozta kedden, hogy nagy szomorúsággal tölti el Mihály király halála, aki óriási űrt hagy maga után.
„Nagy szomorúsággal tölt el Mihály király halála! Bár betegsége hosszan tartott, ez nem tudta enyhíteni a megrázkódtatást, amit halálhíre okozott. Ez a legkézzelfoghatóbb bizonyítéka annak, hogy a király jelen van lelkünkben, hogy fontos nekünk, románoknak. A király óriási űrt hagy maga után, amiként óriási volt hozzájárulása Románia sorsának alakulásához a második világháború idején. A király az egyesített, demokratikus és európai Romániáért harcolt, amely megbecsüli saját értékeit és hagyományait. Politikai végrendelete világos, amelyet mindannyian, politikai meggyőződéstől függetlenül, követnünk kell! Isten nyugtassa!”
– írta keddi Facebook-bejegyzésében Liviu Dragnea.
Mihály király halálára való tekintettel a PSD nem szervezi meg az eredetileg a hétvégére meghirdetett tüntetéseket sem.
Mint arról beszámoltunk, Románia egykori uralkodója, Mihály király kedden, 96 éves korában hunyt el svájci otthonában.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.

Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.