A nemzetközi pénztintézet szerint elhamarkodott a döntés. A miniszterelnök szerint nem.
Ellenzi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román kormány adócsökkentési terveit, amelyeket túl korainak tart, ugyanakkor a reformok lassulását is szóvá tette a nemzetközi hitelintézet.
Andrea Schaechter, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője szerint túl korai az első két hónap költségvetési bevételei alapján meghozni az adócsökkentésről szóló döntést.
Victor Ponta miniszterelnök pénteken megerősítette, hogy a kormány már júliustól vagy 20 százalékra csökkenti a jelenlegi 24 százalékról az általános forgalmi adót (áfa), vagy kiterjeszti a 9 százalékos kedvezményes áfakulcsot több alapélelmiszerre.
A kormány eredetileg 2016-tól akarta alkalmazni a két intézkedést, de Ponta szerint a kettő közül az egyik már az év közepétől hatályba léphet. A Ponta-kormány az adótörvény átfogó módosítását fogadta el, amelyet a parlamentnek is meg kell még vitatnia, a tervek szerint a jogszabály a jövő év elején lép hatályba.
A küldöttségvezető szerint Bukarestnek újra kell értékelnie az adócsökkentési terveket, mert időbe telik, amíg az egyensúlyt megteremtő intézkedések meghozzák remélt hatásukat. Schaechter szerint az Európai Unióban Romániában van az egyik legmagasabb áfaszint, ezért majd csökkenteni kell, de szerinte az időzítés nem megfelelő.
Hangsúlyozta, Bukarestnek javítania kell az adóbehajtás hatékonyságán ahhoz, hogy teljesíteni tudja a vállalt államháztartási hiánycélt. A küldöttségvezető ezt abból az alkalomból nyilatkozta, hogy a nemzetközi hitelintézet Washingtonban elfogadta azt a Romániáról szóló időszakos jelentést, amely az országnak biztosított hitelszerződés keretében folytatott tárgyalások következtetéseit tartalmazza. Ebben a dokumentumban az IMF ajánlásokat fogalmazott meg a bukaresti kormánynak.
Ponta pénteken délután sajtótájékoztatón elmondta, hogy az előzetes adatok szerint az első három hónapban 6 milliárd lej államháztartási hiánnyal számoltak a költségvetés-tervezetben, ehhez képest a bevételek 1,5 milliárd lejjel haladták meg a kiadásokat. Így Ponta szerint 7,5 milliárd lejt, vagyis körülbelül 1,5 milliárd eurót költhet el a kormány.
Szerinte ezek az adatok igazolják, hogy a kormány csökkentheti az áfát. Várhatóan áprilisban döntik el, hogy a négy százalékpontos általános áfacsökkentés és a kedvezményes áfa kiterjesztése közül melyik léphet hatályba már júliusban.
Románia az IMF szervezésében kötött két évvel ezelőtt 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági típusú hitelszerződést, amit fele-fele arányban az IMF és az Európai Bizottság biztosít. Románia 2011 óta nem szorult IMF-es kölcsön lehívására, és jövőtől Bukarest már csak rugalmas hitelvonalról szóló megállapodásban érdekelt.
Ugyanakkor kérdésessé vált, hogy Románia lezárja-e az ősszel lejáró hitelszerződést, mivel tavaly és az idén is nézeteltérések merültek fel a felek között. Az IMF küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása kudarccal végződött, miután a felek nem állapodtak meg bizonyos feltételekben.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.